Ez nem Interliga-sebesség

A realitások azonban inkább azt mondatták az emberrel, hogy a fehéroroszok ellen nincs esély, miként a feljutásra sincs. Nem hiába mondta még a rajt előtt Dusan Kapusta, hogy csapatával a harmadik helyet veszi célba. Ha valakinek, hát neki mindenképpen értenie kell ehhez a játékhoz, és bizonyára tisztában van az erőviszonyokkal is. Ha mégis akadt az oslói Jordal Amfi nézőterén olyan magyar szurkoló (ne tessék mosolyogni, tényleg voltak néhányan!), aki meg volt győződve arról, hogy a Kapusta-csapat igenis legyőzheti az olimpiai negyedik, exszovjet tagköztársaság válogatottját, az első öt perc után bizonyára átértékelte álláspontját. A fehér mezes ellenfél játékosai ugyanis pokolian gyorsan és határozottan játszottak, alig-alig volt a mieinknél a korong, akkor is csak azért, hogy kiüssék tilos felszabadításra.
Ez, kérem, nem a magyar bajnokság, de még csak nem is az Interliga sebessége volt…
A látottak alapján kész csoda, hogy kapott gól nélkül vészelte át az együttes az első perceket, az pedig már minden képzeletet felülmúlt, hogy a 4. percben kis híján a mieink szereztek vezetést: Ocskay passzával Palkovics lépett ki, de a szólóját megfogta Sabanov.













---- Aztán még egy emberhátrányt is sikerült kivédekezni, ám aminek be kellett következnie, az a 12. percben bekövetkezett: a fehéroroszok sakk-mattra kijátszott helyzetéből Zsurik csúsztatott Budai kapujába.
Alig több mint egy perc múltán viszont olyasmi történt, amire nem nagyon lehetett számítani: egy buli után Ocskay tette vissza a korongot Palkovics elé, aki kapásból hatalmas bombát zúdított (megjegyzem, ez volt a vb-n az első olyan meccsünk, amelyen nem Ladányi szerezte az első magyar gólt!) a jobb alsó sarokba.
A felpaprikázott fehéroroszok 26 másodperc elteltével Kasztyicin révén ismét vezetést szereztek, amit a 17. percben Ladányi kis híján egalizált (a lövése a felső kapuvasról pattant ki), így azonban a szünetre maradt a rossznak semmiképpen sem tekinthető egygólos hátrány.
Ami a második etap végére is "csak" megduplázódott, s ez – figyelembe véve a második harmad 12:3-as kapura lövési arányát – igencsak hízelgő volt a mieink számára. A játékrész egy szem találatát amúgy Ciplakov szerezte a 31. percben, ami pedig az esetleges magyar gólszerzési lehetőségeket illeti… Nos, a jegyzetpapír erre fenntartott helye üresen maradt…
A befejező húsz perc előtt tehát – különösen a játék képe alapján – gyakorlatilag eldőlt a meccs, a kérdés legfeljebb az lehetett, hogy mennyi lesz a vége. ---- Ha nem is mutat szépen, de ez a 7–1 abszolút benne van egy A-csoportosnak tekinthető ellenféllel szemben – az azért kár, hogy a végére szétesett a csapat, s a 42:15-ös összesített kapuralövési arány sem igazán szívderítő… –, ráadásul ezzel a szervezők "akarata" is teljesült: míg a vasárnapi magyar–holland a bronzérem sorsáról lesz hivatott dönteni, addig a divízió–1-es vb zárónapjának utolsó összecsapásán derül ki, hogy Norvégia vagy Fehéroroszország szerepelhet-e jövőre az elitben.
És akkor már számolgatni sem lesz érdemes… ---- Mi volt a nagy különbségű vereség oka? – kérdeztük a mérkőzés után Dusan Kapusta szövetségi kapitányt.
– El kell ismerni, nagyon jól játszott a fehérorosz csapat, ezen a meccsen osztálykülönbség volt a két válogatott között. Sajnos a norvégok elleni csütörtöki meccs sokat kivett a játékosokból, nem tudtak megfelelően koncentrálni.