Kapusta a dobogóra várja a csapatot

2004.04.08. 21:27
Címkék
Csak az időjárás jelzi, hogy közeledik a hokiidény vége, az események alapján viszont most tetőzik a szezon: hétfőn kezdődik Oslóban a divízió1-es világbajnokság, április 20-án pedig a vb-címvédő kanadai válogatott vendégeskedik a Budapest Sportarénában.
A csütörtök délelőtt az Admirál étteremben tartott sajtótájékoztatón is elsősorban ezekről beszélt Studniczky Ferenc, a szövetség elnöke, megemlítve azt is, hogy sikeres és izgalmas bajnokságot tudhat maga mögött a magyar hoki, s a néhány napja befejeződött debreceni divízió–2-es ifjúsági vb is sokáig emlékezetes marad. Dusan Kapusta szövetségi kapitány elmondta, nehéz helyzetben volt, amikor az Oslóba utazó 22 játékost jelölte ki, de döntenie kellett, és végül minden kérdéses esetben aszerint választott, hogy ki mutatott jobb formát az utóbbi időben.
A szakember és a szövetség elnöksége is a harmadik hely megszerzését tartja reálisnak, az ennél jobb eredmény eléréséhez Norvégia, Fehéroroszország, Nagy-Britannia, Hollandia és Belgium ellenében nagy bravúrra lenne szükség. A magyar válogatott mérkőzéseit – leszámítva a magyar– belga összecsapást, amelyet felvételről adnak – élőben közvetíti a Duna Televízió. A vb-ről április 19-én érkezik haza a csapat, amely másnap a kanadaiakkal játszik a Budapest Sportarénában. A meccsre már minden jegy elfogyott, így garantált a fantasztikus hangulat. A remélhetőleg Oslóban sikeresen szereplő Kapusta-csapatot itt köszönthetik a szurkolók, miként azokat a sztárokat is, akik a tengerentúlról érkeznek. ---- A ---- &
Legfrissebb hírek

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
4 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
8 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
27 perce

Finn cserejátékosa góljával került előnybe a Puskás Akadémia Kisvárdán

Labdarúgó NB I
32 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
33 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
38 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
39 perce

Női kézilabda BL: Kuczoráék nagy verést kaptak Brestben

Kézilabda
51 perce