A feljutásért játszik a Matejov-csapat

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2004.03.27. 23:00
Címkék
A sorozat nem szakad meg. Két évvel ezelőtt Székesfehérvár és Dunaújváros, tavaly pedig Budapest adott otthont a divízió1-es jégkorong-világbajnokságnak, s az idén sem marad világverseny nélkül Magyarország.
A debreceni Főnix-csarnokban vasárnap kezdődik és jövő szombatig tart a divízió–2-es ifjúsági világbajnokság, amely ugyan "csak" korosztályos esemény, ám a magyar hoki szempontjából mégis rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen az együttes ezen a tornán szeretné kiharcolni, hogy a felnőttekhez hasonlóan az ifjúságiak is a divízió–1-es szinten szerepeljenek.A cél tehát egyértelmű: a feljutás.Ennek érdekében rendkívül feszített felkészülést tudhat maga mögött a szlovák szakember, Vladimir Matejov által irányított csapat, amely az edzőtáborozások mellett számtalan felkészülési mérkőzéssel hangolt a nagy eseményre. Ezen sorozat utolsó állomása volt a néhány nappal ezelőtti lengyelországi vendégszereplés, amely egy győzelmet (3–2) és egy döntetlent (1–1) hozott az egy osztállyal magasabb szinten jegyzett házigazdákkal szemben, ami egyértelműen jelzi, jó úton jár a magyar együttes."Jól sikerült a felkészülésünk, bízunk abban, hogy ez a világbajnokságon is igazolódik majd – magyarázta a rajt előtt Vladimir Matejov. – Természetesen a feljutást jelentő első helyet céloztuk meg, s az erőviszonyok alapján úgy érzem, erre meg is van minden esélyünk. A legnagyobb ellenfélnek kétségkívül az ukrán együttes ígérkezik, szinte biztosra vehető, hogy a világbajnokság utolsó napjának utolsó összecsapása, a magyar–ukrán meccs dönt majd a feljutásról."Nos, ha így lesz – márpedig ennek igen nagy a valószínűsége –, akkor a szervezők szándéka szerint alakul minden: egészen az utolsó pillanatig nyitva hagyni a legfontosabb kérdést, ezáltal az izgalmat, a feszültséget a végsőkig kiélezni. A kérdés csupán az, hogy a felnőttek között a magyarnál előrébb járó ukrán hoki legyőzhető-e az ifjúságiak szintjén? Amint arról Matejov mester beszélt, ez egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek: "Nehéz lenne megmondani, milyen erősségű csapattal lépnek pályára az ukránok, de az első négy mérkőzésükön lesz alkalmunk felmérni, hogy mire képesek. Én a magam részéről egy tipikus orosz iskolán alapuló, gyors, kombinatív és erőtől duzzadó gárdára számítok. Némi összehasonlítási alapot egyelőre csak az jelenthet, hogy ők is játszottak Lengyelországban, s ahol mi veretlenek maradtunk, ott ők kétszer kikaptak, kétszer pedig nyertek. Ezek alapján nagy csatára számíthatunk velük szemben, s nem lehet kijelenteni, hogy egyik vagy másik gárda lenne a favorit. Majd meglátjuk, de én hiszek abban, hogy nyerhetünk!"A világbajnokságnak a debreceni Főnix-csarnok ad otthont, ahol a hírek szerint tökéletes körülmények várják a csapatokat. Vasárnap a magyarok este fél 7-kor a belgákkal játszanak, s ezt követően minden játéknapon – így jövő szombaton az ukránok ellen is – ugyanebben az időpontban lépnek jégre. ---- A ---- &
Legfrissebb hírek

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult az darts European Tour

Egyéb egyéni
21 perce

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
46 perce

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
48 perce

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
50 perce

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
51 perce

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
1 órája

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája