Denverben nyert a Red Wings

2004.03.26. 22:25
Címkék
Csúcsderbi Nyugaton, csúcsderbi Keleten, úgyhogy hagyjuk a bevezetőt! Denverben az odahaza újabban botladozó Colorado a ligaelsőségre törő Detroitot fogadta, és hiába feszült meg, nem bírt a bravúrt bravúrra halmozó Manny Legace kapus vezette Red Wingsszel.
Roberto Luongo új NHL-csúcsot állított fel

A másik kapus, David Aebischer ugyanakkor nem állt biztos lábakon, a második bekapott gólnál például azt hitte, már rátérdelt a korongra – tévedett, Pavel Dacjuk meg köszönte szépen, és a hálóba kotorta a pakkot. A másik két találatról nem tehetett, Tomas Holmström sistergős lökete után a korong a füle mellett zúgott a hálóba, a harmadiknál meg már nem is állt a gólvonalon.
"Én vagyok az élő bizonyíték arra, hogy nem kell félteni minket" – jegyezte meg Legace, arra utalva, hogy a sérülése miatt ebben az idényben már nem védő Dominik Hásek, illetve a szintén fájdalmas napokat megélő Curtis Joseph után is van élet. A Detroit azt is elkönyvelhette, hogy egyhuzamban immár ötödik éve jut túl a százpontos határon az alapszakaszban.
Keleten a főcsoportelső Tampa Bay és a bajnoki címvédő New Jersey csatázott, és akárcsak az eddigi három, egymás elleni meccsen, ezúttal is a Lightning győzött. Igaz, óriási mázlival, mert Brad Richards úgy szerezte meg a győztes gólt, hogy a kapu mögül visszatett passzát követően a korong megpattant a devilses Viktor Kozlov korcsolyáján, kilátástalan helyzetbe hozva ezzel a nagy Martin Brodeurt. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Női kosarasaink megverték Nigériát, 28 év után újra magyar győzelem vb-mérkőzésen!

Kosárlabda
11 perce

NB II: Kolorcity Kazincbarcika–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
30 perce

Újra indul a 21 Napos Kihívás, 17 helyszínen rajtol az őszi forduló

Egyéb egyéni
45 perce

Russell lendülete kitart? A Ferrari harcba szállhat a pole-ért? – Olasz Nagydíj, időmérő

F1
49 perce

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Newcastle a Bournemouth ellen

Angol labdarúgás
55 perce

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
1 órája

Cselgáncs: Teddy Riner sérülés miatt nem indul a világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Több évre marad a névadó szponzor a magyar központú hokiligában

Jégkorong
2 órája