A szakosztályelnök elköszönt az FTC-hokisoktól

2004.03.26. 21:13
Címkék
Mint ismeretes, az utóbbi időben a Ferencvárostól az Alba Volánhoz igazolt a fiatal hálóőr, Hetényi Zoltán. Vele együtt távozni kényszerült a zöld-fehérektől Bognár Nándor csapatkapitány is, miután Bognár menedzsercége intézte a fiatal kapus szerződésének feltételeit.
Hetényit három évre ingyen szerződtette volna a Fradi (félmillió forint értékben felszerelést is vett a kapusnak), ám a játékos a Volánhoz igazolt – ott havi 80 ezer forint fizetés illeti meg. A legújabb leköszönő Fazekas László, a jégkorongszakosztály elnöke. "Hetényi Zoltán játékjogát a szakosztályunk felfüggesztette – kezdte lemondásának indoklását Fazekas. – A kapus még februárban az Újpest elleni serdülő bajnoki mérkőzésen betört egy ablakot, amiért a szövetség fegyelmi bizottsága március végéig eltiltotta." Bognár cégének jogásza fellebbezést nyújtott be. Ezt követően a szövetség újratárgyalta az ügyet és 6:4 arányban megszavazta Hetényi eltiltásának törlését. "Levélben fordultam a szövetség elnökségéhez, amiben kértem őket, hogy ne szavazzák meg Hetényinek a játékjogot a megengedhetetlen magatartása miatt. Erkölcsileg elfogadhatatlannak vélem az elnökség legújabb döntését, ezért mondtam le. A Ferencváros halálra van ítélve, ha ilyen döntéshozóknak van alárendelve és így nem kívánok tovább a szakosztály elnöki székében ülni"– nyilatkozta Fazekas.
Legfrissebb hírek

Női kosarasaink megverték Nigériát, 28 év után újra magyar győzelem vb-mérkőzésen!

Kosárlabda
15 perce

NB II: Kolorcity Kazincbarcika–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
35 perce

Újra indul a 21 Napos Kihívás, 17 helyszínen rajtol az őszi forduló

Egyéb egyéni
49 perce

Russell lendülete kitart? A Ferrari harcba szállhat a pole-ért? – Olasz Nagydíj, időmérő

F1
54 perce

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Newcastle a Bournemouth ellen

Angol labdarúgás
1 órája

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
1 órája

Cselgáncs: Teddy Riner sérülés miatt nem indul a világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Több évre marad a névadó szponzor a magyar központú hokiligában

Jégkorong
2 órája