Mestermérleg, a palánk mellől

2004.03.12. 22:14
Címkék
1/3. rész: Hatalmas Volán-lépés
2/3. rész:
3/3. rész: A mezőny legjobbja: Budai Krisztián


Mestermérleg

Dusan Kapusta, a Dunaújváros vezetőedzője:
Az első Volán-gól becsorgott, a második meg öngól volt, úgyhogy a szerencsével igazán hadilábon álltunk. Nem bírtuk ki a nyomást, és mentálisan is fáradtak voltunk. Hétfőn nem biztos, hogy az utolsó mérkőzés következik, amíg van esélyünk, addig küzdünk.

Pat Cortina az Alba Volán vezetőedzője: A végeredmény sokkal nagyobb különbségről árulkodik, mint amilyen szoros csata zajlott a jégen, hiszen csak az utolsó harmadban sikerült megtörnünk az Újváros ellenállását. Talán kevésbé bírta erővel a csütörtöki nagy csata után, mint mi.


A játékosok mondták

Peterdi Imre: – Nagyon akartunk, már szinte görcsösen küzdöttünk az első két gól után, szívünket, lelkünket beleadtuk, de ezen az estén sem sikerült semmi.
Orsó László: – Az első két gól nagyon megfogott minket, utána nem bírtuk fejben a küzdelmet. Néhány perc alatt kaptunk három újabb találatot…
Kangyal Balázs: – A védekezésünk fegyelmezett volt, és feljavult a helyzetkihasználásunk, ennek köszönhettük a biztos győzelmet. Egy újabb lépéssel közelebb vagyunk a célhoz, de még nincs vége.
Fodor Szabolcs: – Jobban bírtuk erővel, éreztük, hogy az utolsó harmadban kezdenek fáradni, ezért nagyon felpörgettük a tempót. Az edzőnk által diktált védekezési rendszer, miszerint még a csatárok is védekeznek, meghozta gyümölcsét.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
5 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
5 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
6 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
6 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik