Messiék tehetetlenek voltak Mikuék ellen

Vágólapra másolva!
2011.10.12. 16:09
null
Messiék nem bírtak Venezuelával (Fotó: Reuters)
Címkék
Venezuela 1–0-ra legyőzte Argentínát a 2014-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőjének dél-amerikai zónájában.

A nyári Copa Américán a negyedik helyen végző venezuelai válogatott Fernando Amorebieta 61. percben szerzett találatával nyerte meg a Lionel Messi, Gonzalo Higuaín támadóduóval felálló argentinok elleni találkozót Puerto la Cruzban.

Az argentinoknak finoman szólva sem volt az ínyére a hazaiak kemény védekezésen alapuló taktikája, amelyet képtelenek voltak feltörni.

Az első félidőben még voltak lehetőségei a labdát sokat birtokló albicelestének, a 18. percben Messi tornáztatta meg Renny Vegát, és Gonzalo Higuaín, valamint Pablo Zabaleta is próbálkozott lövésekkel, de nem tudták bevenni a hazaiak kapuját.

A szünet után az egyre idegesebben játszó Argentína már nem is igazán tudott nagy helyzetet kialakítani, sőt a venezuelaiak vették a kezükbe az irányítást.

A 61. percben Juan Arango adta be a labdát szögletből jobbról, és a hosszú oldalon érkező Fernando Amorebieta védőjét megelőzve Mariano Andújar kapujának jobb oldalába bólintott.

Az argentinok nem tudtak válaszolni a gólra, sőt a hazaiak közel álltak a második találatuk megszerzéséhez, és megérdemelten nyerték meg az összecsapást, amelyen a magyar felmenőkkel büszkélkedő Nicolás Fedor „Miku" a 89. percig volt a pályán.

Uruguay nagyon közel állt a Paraguay elleni rangadó megnyeréséhez, miután a 69. percben Luis Suárez nagyszerűen vitte el a labdát két védő mellett a tizenhatoson belül, és kihagyhatatlan helyzetbe hozta a másik oldalon helyezkedő Diego Forlánt, akinek csak a kapuba kellett gurítania a labdát.

A 92. percben azonban egy bal oldali szöglet után egyenlítettek a hazaiak. A veszélyesen csavarodó labda a hosszú oldalon Richart Ortiz elé pattant, aki a kapuba vágta, így 1–1-es döntetlennel ért véget a meccs.

Kolumbia izgalmas hajrával záruló mérkőzésen győzött Bolívia ellen. A vendégek a 48. percben szereztek vezetést, amikor Dorlan Pabón kapott kiváló indítást, és nem hibázott a kapussal szemben.

A hazaiak azonban a 84. percben egyenlítettek: Walter Flores egy távoli bombával talált a vendégek kapujának jobb felső sarkába.

A háromperces hosszabbítás utolsó pillanataiban, a 92. percben azonban a kolumbiaiak nagyszerű akciót vezettek, amely végén az Atlético Madridot erősítő Falcao lőtt a hazaiak kapujába, így 2–1-re nyert Kolumbia.

A MINDENT ELDÖNTŐ FEJES

VB-SELEJTEZŐ, DÉL-AMERIKAI ZÓNA
2. FORDULÓ
PARAGUAY–URUGUAY 1–1
Asunción, Estadio Defensores del Chaco. Vezette: Wilson Seneme (brazil)
PARAGUAY: Barreto – Bonet (H. Pérez, 80.), Da Silva, D. Verón, Ortiz – Barreto, Cáceres (Santa Cruz, 77.), Riveros, Estigarribia – Valdez, Cardozo (Caballer 67.). Szövetségi kapitány: Fransico Arce.
URUGUAY: Muslera – M. Pereira, Lugano, Godín, Cáceres – Cavani, D. Pérez (Eguren, 58.), Arévalo Ríos, Á. Pereira (Á. González, 65.) – Forlán (C. Rodríguez, 83.), L. Suárez. Szövetségi kapitány: Óscar Tabárez.
Gólszerző: Ortiz (92.), ill. Forlán (67.)
BOLÍVIA–KOLUMBIA 1–2
La Paz, Estadio Hernando Siles. Vezette: Carlos Amarilla (paraguayi)
BOLÍVIA: Vaca – L. Álvarez (J. Chávez, 78.), Raldes, Rivero, L. Gutiérrez (Campos, 71.) –Escobar, W. Flores, Robles, R. Cardozo – Martins (Andaveris, 71.), Arce. Szövetségi kapitány: Gustavo Quinteros.
KOLUMBIA: Ospina – Zuniga, Perea, Mosquera, Armero – C. Sánchez – Pabón (Moreno, 61.), Guarín (Chará, 70.), Aguilar, J. Rodríguez – T. Gutiérrez (Falcao, 78.). Szövetségi kapitány: Leonel Álvarez.
Gólszerző: Flores (85.), ill. Pabón (48.), Falcao (93.)
VENEZUELA–ARGENTÍNA 1–0
Puerto La Cruz, Estadio General Anzoátegui. Vezette: Roberto Silvera, (uruguayi)
VENEZUELA: Vega – Rosales, Amorebieta, Vizcarrondo, Cíchero – C. González (J. Álvarez, 82.), Lucena, Rincón, Arango – Fedor (Moreno, 89.), Rondón (Feltscher, 75.). Szövetségi kapitány: César Farías.
ARGENTÍNA: Andújar – N. Burdisso, Demichelis, Otamendi – Zabaleta (Banega, 65.), J. Sosa (Palacio, 74.), Mascherano, Rojo – Messi – Higuaín, Di María (Pastore, 84.). Szövetségi kapitány: Alejandro Sabella.
Gólszerző: Amorebieta (61.)
CHILE–PERU 4–2
Santiago, Estadio Monumental. Vezette: Raúl Orosco, (bolíviai)
CHILE: Bravo – Ponce, Jara, M. González – Isla, Medel, Vidal, Beausejour – Valdivia (Carmona, 92.) – E. Vargas (M. Fernández, 83.), H. Suazo (Paredes, 73.). Szövetségi kapitány: Claudio Borghi.
PERU: R. Fernández – Revoredo, Acasiete (Chiroque, 88.), A. Rodríguez, Yotún (Lobatón, a szünetben) – Farfán, Balbín (Guizasola, a szünetben), Cruzado, J. Vargas – Guerrero, C. Pizarro. Szövetségi kapitány: Sergio Markarian.
Gólszerző: Ponce (2.), Vargas (18.), Medel (47.), Suazo (63. – 11-esből), ill. Pizarro (49.), Farfán (60.)
AZ ÁLLÁS
1. Uruguay 2 1 1
5–3 4
2. Argentína 2 1
1 4–2 3
3. Ecuador 1 1

2–0 3
4. Kolumbia 1 1

2–1 3
5. Peru 2 1
1 4–4 3
6. Chile 2 1
1 5–6 3
7. Venezuela 2 1
1 1–2 3
8. Paraguay 2
1 1 1–3 1
9. Bolívia 2

2 3–6 0

• Az első négy helyezett kijut a világbajnokságra, míg az ötödik pótselejtezőt játszik az ázsiai zóna ötödik helyezettjével.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik