Brazil-japán nyitány a jövő évi vb főpróbáján

Vágólapra másolva!
2013.06.15. 15:14
null
Neymar már a nyitányra készül (Fotó: Action Images)
Közép-európai idő szerint ma 21 órakor a Brazília–Japán mérkőzéssel megkezdődik az esztendő legjelentősebb egy helyszínes labdarúgótornája, a Konföderációs Kupa (úgy is mint a jövő évi brazíliai világbajnokság főpróbája). Mivel a házigazda brazil válogatottól – „kísérleti csapat" ide, közelmúltbéli szerényebb eredmények oda – végső győzelmet vár a hazai közvélemény, kezdésként csakis a távol-keleti együttes két vállra fektetése lehet a cél, egyszersmind az egyetlen elfogadható eredmény a selecao számára.

Mit jelent konkrétan a fentebb használt „kísérleti csapat" kifejezés? Nos, azt, hogy Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány a KK-keret összerakásakor bátran nyúlt válogatott szinten zöldfülű labdarúgókhoz, kiknek többsége ráadásul (az újkori brazil futballmódival ellentétben) nem is idegenben, hanem odahaza szerepel.

„Tesztelnünk kell őket. A zömük még nem képviselte hivatalos eseményen Brazíliát, a világbajnokság előtt látnom kell, ki mire képes nyomás alatt, hogyan reagálnak a játékosok a pozitív és negatív hatásokra. A rutint tekintve ezzel a döntéssel veszteséget okoztam a csapatnak, más szempontból viszont a fiatalok sikeréhsége hatalmas nyereség" – indokolta választási módszerét a Felipao becenevű tréner.

A címvédő négy évvel ezelőtti Konföderációs Kupa-győztes társulatából mindössze ketten tagjai a mostani keretnek is, a két legtapasztaltabb játékos: a 69-szeres válogatott Júlio César, a QPR kapusa, valamint a 64-szeres válogatott Barcelona-bekk, Dani Alves.

A 2010-es vb-t sem sokan „élték túl" a selecaóból, összesen hárman: Júlio Césaron és Alvesen kívül az azóta csapatkapitánnyá előlépő Thiago Silva. Rajtuk kívül Neymar, Oscar és Lucas Moura viszi a prímet az ötszörös világbajnoknál – hol van már a tavalyi hó (Lúcio, Maicon, Felipe Melo, Gilberto Silva, Elano, Júlio Baptista, Kléberson)...

Az A-csoportban egyébiránt a mexikói és az olasz szakvezető is kísérletezik még egy-két helyen, egyedül a japán válogatottat három éve irányító Alberto Zaccheroni nem, aki úgy gondolta, hogy csakis kipróbált harcosokat visz magával Brazíliába. A japán Bundesliga-légiósok közül nyolc ott lesz a tornán, csakúgy, mint Kagava Sindzsi a Manchester Unitedből, Honda Keiszuke a moszkvai CSZKA-ból, Nagatomo Juto az Internazionaléból vagy Endo Jaszuhito a Gamba Oszakából.

Utóbbi kétszeres (2006, 2010) vb-veterán, és a negyedik japán, aki elérte a századik válogatottságot. Sőt 2012. október 16-a óta ő a „kék szamurájok" szereplési rekordere; a Konföderációs Kupára 130 válogatottsággal érkezett – a tornára benevezett labdarúgók közül csupán a mexikói Gerardo Torrado (139) és a spanyol Iker Casillas (145) többszörös válogatott nála!

Zaccheroni keretének tagja egy „nem valódi" japán japán is: Mike Havenaar sportoló szülei 1986-ban érkeztek a felkelő nap országába Hollandiából (a papa a Mazda futballcsapatába igazolt), Mike Hirosimában született egy évvel később, és a család összes tagja 1994-ben megkapta a japán állampolgárságot. Havenaar Japánban nőtt fel, ott is kezdett el futballozni, 2011-ig csak japán klubjai voltak, mígnem az év végén az őshazába, a holland Vitesse-hez szerződött. Azóta ott rúgja a labdát (ebben az idényben 11 gólig jutott a bajnokságban), miközben 2011-től japán felnőttválogatott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik