Julián Álvarez: Tudtuk, ha összefogunk, jön a gól is

H. Á.H. Á.
2026.07.12. 07:14
null
Álvarez lett a meccs legjobbja (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai világbajnokság utolsó nyolcaddöntőjében Argentína hosszabbítás után 3–1-re legyőzte Svájcot, és egymás után másodszor is bejutott a legjobb négy közé. A mérkőzés után a tornán először eredményes, összességében ötödik vb-gólját szerző Julián Álvarez és a szövetségi kapitány, Lionel Scaloni mondta el véleményét a találkozóról.

 

A négy éve hazáját világbajnoki trónra visszavezető Lionel Scaloni szövetségi kapitány szerint a svájciak elleni meccs egyáltalán nem volt könnyű.

„Ezen a mérkőzésen végigszenvedtük magunkat. Tudtuk, hogy kiváló csapat a svájci, amely jó erőállapotban van, veszélyes támadásokra képes. Végül a kissé nehéz helyzetünkből jó passzokkal azért sikerült kikeveredünk, és szerencsénk is volt, hogy Embolo piros lapot kapott. Történelmet írtunk azzal hogy ismét elődöntőbe jutottunk. Anglia lesz az ellenfél, amely nagyszerű csapat, de most egyelőre még a regeneráció a legfontosabb számunkra” – zárta szavait a kapitány.

Nagyjából hasonló véleményen volt a mérkőzés harmadik gólját szerző Julián Álvarez is, aki érthetően boldog volt, hogy második világbajnokságán is eredményes tudott lenni.

„Nagyon örülök a gólomnak. Végig próbálkoztunk a meccsen, és nem is volt könnyű dolgunk főleg a hosszabbítás során éreztem így. Tudtuk, ha összefogunk, akkor összejön a gól is, és ez így is lett. Fókuszálnunk kell magunkra a továbbiakban is, és továbbra is olyan összetartónak kell lennünk, mint eddig, mert akkor vagyunk erősek, de most mindenek előtt pihennünk kell. Szerettük volna mai meccset a hosszabbítás előtt lezárni, de hát ilyen a világbajnokság, de persze, attól függetlenül hogy végül hosszabbításban nyertünk, azért nagyon boldogok vagyunk azzal, amit elérünk” – fogalmazott Álvarez.

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
NEGYEDDÖNTŐ
ARGENTÍNA–SVÁJC 3–1 (1–0, 1–1, 1–1) – hosszabbítás után
Kansas City, Kansas City Stadion, 69 045 néző. Vezette: Joao Pinheiro (portugál)
ARGENTÍNA: E. Martínez – Molina (Montiel, 85.), Romero (Otamendi, 106.), Lisandro Martínez, Tagliafico (N. González, 78.) – Paredes (J. M. López, 110.) – De Paul (Lautaro Martínez, 85.), A. Mac Allister, E. Fernández (Almada, 91.) – Messi, J. Álvarez. Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni
SVÁJC: Kobel – Zakaria (Jashari, 96.), Elvedi, Akanji, R. Rodríguez (Cömert, 90+5.) – Freuler (R. Vargas, 115.), Xhaka – Rieder (Muheim, 86.), Sow (Widmer, 86.), Ndoye (Amdouni, 86.) – Embolo. Szövetségi kapitány: Murat Yakin
Gólszerző: A. Mac Allister (10.), J. Álvarez (112.), Lautaro Martínez (120+1.), ill. Ndoye (67.)
Kiállítva: Embolo (72.)

 

Legfrissebb hírek

Az ügyészek 4-12 év börtönbüntetést kértek a Maradonát kezelő orvosokra

Minden más foci
2026.10.10. 09:43

Hamis Covid-igazolás miatt kapott felfüggesztett büntetést Granit Xhaka

Minden más foci
2026.10.08. 15:52

208 mérkőzés, 126 gól – videón Messi összes találata a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 13:41

Cristiano Ronaldo is reagált Messi búcsúposztjára

Minden más foci
2026.10.07. 21:19

„Az utolsó tangó” – nemzetközi lapszemle Lionel Messi búcsúmeccséről

Minden más foci
2026.10.07. 12:41

85 ezer néző előtt búcsúzott el az argentin válogatottól Messi – galéria

Minden más foci
2026.10.07. 11:45

Álló ováció a 10. percben, drónshow, ajándékok és könnyek – ilyen volt Messi utolsó válogatott meccse

Minden más foci
2026.10.07. 10:30

„Leo, húsz éven át ott voltál nekünk, most mi voltunk ott érted” – Martín Mazur az NS-nek

Minden más foci
2026.10.07. 09:49