Irigylésre méltóak – Smahulya Ádám jegyzete

Vágólapra másolva!
2022.12.05. 22:47

Nem esnék bele abba a hibába, hogy én is Franciaországot kiáltom ki a világbajnokság legnagyobb esélyesének, már csak azért sem, mert a címvédő egyelőre egyetlen igazán erős ellenféllel sem találkozott Katarban. Ha őszinték akarunk lenni, Didier Deschamps csapatának Ausztrália és a tornán meglepően motiválatlan Dánia legyőzése sem okozhatott gondot, és árulkodó, még úgy is csoport­első lett, hogy tartalékosan felállva 1–0-ra kikapott Tunéziától. Ezt követte a vasárnapi, Lengyelország ellen 3–1-re megnyert nyolcaddöntő, amely után a nemzetközi sportsajtóban már ódákat zengenek az együttesről. Én ezzel egyelőre óvatosabb lennék, és megvárnám az Anglia elleni negyeddöntőt. Ugyanakkor tény, hogy eddigi produkciója több mint meggyőző.

A lengyelek elleni mérkőzés után Olivier Giroud a csapategység erejét hangsúlyozta, kiemelve, mennyire baráti a légkör az öltözőben. Nehéz ebbe kívülről belelátni, de a pályán nyújtott teljesítmény és a hírek alapján ezt az egységet és összetartást a franciák mellett csak az argentinoknál érzem. Talán nem véletlen, hogy ők a vb másik nagy esélyesei. A két válogatott elméletileg a döntőben is találkozhat – a győztesre ebben az esetben sem fogadnék nagy téttel.

Azt viszont ki merem jelenteni, hogy merítési lehetőségét tekintve jelenleg egyik nemzet sem versenyezhet Franciaországgal. Nincs még egy válogatott, amely elbírná ennyi kulcsember hiányát. Az aranylabdás Karim Benzema mellett N'Golo Kanté és Paul Pogba is sérülés miatt hiányzik, Christo­pher Nkunku a vb előtt, Lucas Hernandez az első mérkőzésen dőlt ki, azaz minden poszton fontos játékosok hiányoznak. Ez azonban egyáltalán nem érződik.

Persze a csapategység és az elképesztően erős keret mellett ne feledkezzünk meg az egyelőre szárnyaló, mindössze huszonhárom éves Kylian Mbappéról sem. Tény, hogy manapság egyre kevesebb az egyéniség a futballban, ő azonban azok közé tartozik, akiknek öröm nézni a játékát. Tudom, sokak szerint sohasem lesz akkora klasszis, mint Lionel Messi, Cristiano Ronaldo vagy Ziné­dine Zidane, azonban ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy ha a franciák világbajnokok lesznek, Ronaldo után ő is kétszeres világbajnoknak vallhatja magát. Azzal az apró különbséggel, hogy a brazil támadó az 1994-es vb-n egyetlen találkozón sem játszott, és neki a címvédés sohasem jött össze (2002-ben nyerte meg a második aranyérmét).

Egy esetleges katari diadal után pedig Mbappé a háromszoros világbajnok Pelé rekordját is megcélozhatja. De mint írtam, előbb várjuk meg az Anglia elleni negyeddöntőt...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik