Klasnic kártérítést akar

Vágólapra másolva!
2008.04.27. 01:13
Címkék

Másfél millió eurós (380 millió forintos) kártérítési igényt nyújtott be Ivan Klasnic a Werder Bremen két orvosa ellen – adta hírül a német Der Spiegel magazin. A jelenleg is a brémaiak sorait erősítő 28 esztendős Klasnic azért fordult bírósághoz, mert orvos szakértői vélemény szerint a klub megbízásából dolgozó doktorok évekkel ezelőtt felismerhették volna betegségét, amely miatt tavaly veseátültetést kellett végrehajtani rajta. Matthias Teichner, a horvát támadó ügyvédje olyan leletek birtokába jutott, amelyek szerint 2001-ben – amikor Klasnic a St. Pauliból a Werderbe igazolt – a játékos veséje nagyjából kétharmados kapacitással működött, és ezt a két perelt szakember, Götz Dimanski sportorvos és Manju Guha kardiológus nem észlelte. Klasnic először 2007 januárjában kapott új vesét az édesanyjától, majd miután szervezete kilökte, márciusban az édesapja lett a donor. Nyolc hónappal a sikeres beavatkozást követően Klasnic játékra jelentkezett a Werderben, és 2008 márciusában a horvát válogatottban is pályára lépett.

Legfrissebb hírek

Vívás: Pásztor Flóra a nyolcaddöntőig jutott a puszani vk-viadalon

Egyéb egyéni
28 perce

Úszás: Kós Hubert győzött 100 háton a US Openen

Úszás
44 perce

Vívás: hét magyar a férfi párbajtőrözők vancouveri vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
1 órája

Socca-vb: Fortuna elfordult a magyaroktól – a mieink szétlövésben búcsúztak

Minden más foci
1 órája

Három-három debreceni, diósgyőri és paksi labdarúgó került be az 5. forduló álomcsapatába

Labdarúgó NB I
1 órája

Gólzáporos évzárás? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
8 órája

A show megkezdődött – Borbola Bence jegyzete

Foci vb 2026
8 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; idegenben lép pályára a Liverpool

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik