Vb 2014: Walkernek mindegy, hogy MU vagy San Marino

2012.10.11. 10:47
Címkék
Kyle Walkernek mindegy, hogy a Real Madrid, a Manchester United vagy éppen San Marino ellen lép pályára. A Tottenham Hotspur angol válogatott keretbe meghívott labdarúgója erről a pénteki vb-selejtező kapcsán nyilatkozott.

„Egyelőre még csak reménykedem abban, hogy kezdő lehetek pénteken, és meg tudom mutatni, mire vagyok képes – mondta Walker, akit Glen Johnson eltiltása miatt Roy Hodgson szövetségi kapitány vélhetően a kezdőbe jelöl majd. – Fantasztikus lenne számomra, ha a betegség és ilyen hosszú idő után visszatérnék a válogatottba. A keretben több remek képességű védő van, és aki megkapja majd a lehetőséget, az fantasztikus teljesítményt nyújt. Ez az, amit hétéves korom óta tartó karrierem során várok, hogy pályára léphessek az angol válogatottban, és begyűjtsük a három pontot."

Nos, ezzel pénteken hazai pályán San Marino ellen aligha lesz gondjuk az angoloknak, így leginkább a különbség lesz a kérdés, és az: mikor és hogyan gyűrik le a vélhetően egy emberként védekező vendégeket.

„Meg kell mutatnunk nekik, hogy tiszteljük őket. Mindenki azt mondja, hogy milyen egyszerű dolgunk lesz majd, de én úgy állok majd a mérkőzéshez, mint mindegyikhez, és ebből a szempontból mindegy, akár a Real Madrid, a Manchester United vagy San Marino az ellenfél."

Csapattársa, Joe Hart ehhez mindössze annyit fűzött hozzá: „Mint minden más találkozónak, a péntekinek is a koncentráció lesz a kulcsa."

„Mint a legtöbb csapat, amelyik a Wembleyben vendégeskedik, alighanem pénteki ellenfelünk is megpróbál zártan védekezni. Azt nem tudom előre megmondani, hogy mit hoz majd a játék, azt viszont igen, hogy végig ébereknek kell maradnunk, és a figyelmeztető jelzésekre reagálnunk kell. Én megpróbálok segíteni, amiben csak tudok, de ha ez azt jelenti, hogy kimaradok a játékból, akkor kimaradok."

Legfrissebb hírek

Nincs újabb gól Bostonban, jön a vb első tizenegyespárbaja!

Foci vb 2026
14 perce

Nincs döntés Bostonban, jön a kétszer 15 perc hosszabbítás

Foci vb 2026
58 perce

Kai Havertz remek csúsztatással egyenlített Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Keddi sportműsor: a franciák és a mexikóiak is a nyolcaddöntőért játszanak

Minden más foci
1 órája

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
1 órája

Újabb fejes gól, a németek egyenlítettek Paraguay ellen

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay ezzel a góllal szerzett vezetést a németek ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik