Tét nélkül más: Argentína hármat vágott a németeknek

Vágólapra másolva!
2012.08.15. 23:03
null
José Sosa esése döntően befolyásolta a mérkőzést (Fotó: Action Images)
Címkék
Lionel Messi tizenegyest hibázott, ám az argentin labdarúgó-válogatott így is legyőzte 3–1-re idegenben az egy órán át emberhátrányban játszó Németországot felkészülési mérkőzésen.
ZIELER, AZ ÚTTÖRŐ
A németek felnőttválogatottja (az NDK meccseit nem számítva) a 864. hivatalos találkozóját játszotta, és most fordult elő először, hogy kiállították a kapusát. Ron-Robert Zieler valószínűleg nem így akart bekerülni a történelemkönyvekbe...

Bár a németek a 2006-os és a 2010-es világbajnokságon legyőzték Argentínát, a két csapat legutóbbi négy egymás elleni felkészülési mérkőzéséből hármat a dél-amerikaiak nyertek meg, egy pedig döntetlenre végződött – a németek 1988-ban verték meg régi riválisukat barátságos meccsen.

Joachim Löw félig-meddig kísérletezésre használta fel a mostani összecsapásukat, hiszen olyan nevekre nem számított, mint Manuel Neuer, Philipp Lahm, Bastian Schweinsteiger, Mario Gomez vagy éppen Lukas Podolski, ott volt viszont a kezdőjében Ron-Robert Zieler, Marcel Schmelzer, Lars Bender, valamint Marco Reus, aki a kezdés előtt átvette az előző idény legjobb német játékosának járó díjat.

A 7. percben Gonzalo Higuaín nagy helyzetben fölé lőtt Marcos Rojo beadása után, ezt leszámítva azonban az első fél óra inkább a németeké volt, akik a 25. percben elveszítették a csigolyasérülést szenvedő Mats Hummelst.

A 29. percben fordulópontjához érkezett a találkozó, a José Sosát buktató Zielert ugyanis a svéd játékvezető kiállította, és tizenegyest adott Argentínának. Thomas Müller helyére Marc-André ter Stegen állt, aki az Eb előtt a Svájc elleni felkészülési mérkőzésen öt gólt kapott. A Mönchengladbach 20 éves kapusa most egy csapásra belopta magát a német szurkolók szívébe, hiszen frissen beállva kivédte Lionel Messi gyengén elvégzett büntetőjét.

A kapus első labdaérintésével megakadályozta, hogy az argentinok megszerezzék a vezetést, azt viszont nem tudta, hogy átvegyék a mérkőzés irányítását.

Egy kontratámadás végén ugyan Miroslav Klose a németeket juttathatta volna előnyhöz – ám kevéssel lemaradt Schmelzer passzáról –, az első játékrész hosszabbításában a hazai kapuba pattant a labda, mégpedig Sami Khedira térdéről, Ángel di María szöglete után, öngól. 0–1

A szünet utáni percekben mindkét kapust mattolták a felek, ám míg Özil gólját les előzte meg, Messi találata érvényes volt, ráadásul szemre is tetszetős: a Sosát váltó Agüero ugratta ki Higuaínt, aki visszapasszolt Messinek, a Barca zsenije pedig a jobb alsóba helyezett, megszerezve 27. gólját a válogatottban. 0–2

A második félidőben már egyértelműen az emberelőnyben játszó argentinok voltak fölényben, egymás után vezették veszélyes támadásaikat – az egyik ilyen végén Higuaín sarkazása után Messi centikkel emelt csak mellé –, harmadik találatukat viszont egy távoli bombával szerezték meg, amelyet Di María jegyzett. 0–3

Még ennél is nagyobb lehetett volna a különbség, ám Messi lövésénél a kapufa megmentette a házigazdákat, akik ráadásul a 81. percben Benedikt Höwedes csodás fejesével szépíteni is tudtak, így a vége 3–1 lett Argentínának. Felkészülési meccseken tehát továbbra is neki megy jobban.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NÉMETORSZÁG–ARGENTÍNA 1–3 (0–1)
Frankfurt, 48 808 néző. V: Eriksson (svéd)
NÉMETORSZÁG: Zieler – J. Boateng, Hummels (Höwedes, 25.), Badstuber, Schmelzer – L. Bender (Götze, 74.), Khedira (Gündogan, 69.) – T. Müller (Ter Stegen, 32.), Özil (Kroos, 69.), Reus – Klose (Schürrle, 62.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
ARGENTÍNA: Romero – Zabaleta (Campagnaro, 65.), Fernández, Garay, Rojo – Gago, Mascherano – Sosa (Agüero, a szünetben), Di María (Guinazú, 73.) – Messi, Higuaín. Szövetségi kapitány: Alejandro Sabella
G: Höwedes (81.), ill. Khedira (45+1. – öngól), Messi (52.), Di María (73.)
K: Zieler (30.)
Legfrissebb hírek

Bognár György hosszabbított a Pakssal – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 perce

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
21 perce

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
23 perce

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
32 perce

Hátsó füves futballmentő túra: képriport Kustánszegről

Egyéb egyéni
46 perce

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
1 órája

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
1 órája

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik