Vb 2010: a szervezőbizottság lelkesen ünnepelte a ghánai továbbjutást

MTI MTIMTI MTI
2010.06.27. 16:17
Címkék
Önfeledten ünnepelték szombat éjszaka, sőt még vasárnap is Ghánában az ország labdarúgó-válogatottjának világbajnoki negyeddöntőbe jutását, de örültek a csapat sikerének a vb dél-afrikai házigazdái is.

A ghánai fővárosban, Accrában az amerikaiak felett aratott 2–1-es, hosszabbításos győzelmet követően, szombaton késő este eszeveszett ünneplés kezdődött, másnap reggel pedig néhányan templomokban mondtak hálát istennek a továbbjutásért, illetve azért a lehetőségért, hogy a válogatott jövő pénteken már a legjobb négy közé kerülésért játszhat majd Uruguay alakulatával. A ghánai a harmadik afrikai együttes, amely eljutott a negyeddöntőig világbajnokságon. Korábban ez Kamerunnak (1990) és Szenegálnak (2002) sikerült.

„Öt éve nem jártam templomban, de most úgy gondoltam, el kell jönnöm köszönetet mondani istennek, hogy ilyen jót tett Ghánával és az egész afrikai földrésszel” – mondta a francia hírügynökségnek Jerry Hodasi helyi tanító.

A semlegesség látszatával mit sem törődve a vb szervezőbizottsága is lelkesen üdvözölte a ghánaiak versenyben maradását. A szóvivő Rich Mkhondo vasárnap délelőtt, sajtótájékoztatón azt mondta: „Üdvözöljük Ghánát az elődöntőben”, majd a teremben ülők motoszkálására reagálva javított: „Elnézést, a negyeddöntőben”.

„Még ha a világbajnokságot az összes résztvevő csapatnak is szervezzük, azért boldogok vagyunk, hogy egy afrikai válogatott is versenyben van még, és hogy Ghána magasra emelte Afrika zászlaját. Sok szerencsét kívánunk neki Uruguay ellen!” – tette még hozzá.

A dél-afrikai politikai élet képviselői is köszönetet mondtak a ghánaiaknak, akik sikerükkel jelentősen „javítottak a kontinens imázsán”.

A büszkeség érzékelhető volt a dél-afrikai lapokban is, a Sunday Independent úgy fogalmazott, hogy  „Ghána véget vetett az amerikai álomnak”, s egyébként az egész kontinenst képviselve egyszerűen nem is kaphatott ki a nyolcaddöntőben.

Ha Ghána legyőzi Uruguayt, először jut afrikai válogatott világbajnoki elődöntőbe.

Legfrissebb hírek

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
3 perce

Az edzőváltáson átesett MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
8 perce

NB I: Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC

Labdarúgó NB I
8 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
8 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
33 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
37 perce

Hét góllal vezet Németországban a szünetben a Győri ETO

Kézilabda
50 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
58 perce