Vb 2010: már Etiópiában van a csacsaki gyalogló futballőrült

2010.05.07. 10:20
Címkék
Már Etiópiában van az a szerbiai férfi, aki április 7-án indult el gyalog hazájából, hogy időben megérkezzen a június 11-án kezdődő labdarúgó-világbajnokságra, amelyet a Dél-afrikai Köztársaságban rendeznek meg.

 

A csacsaki Szasa Jovics (képünkön) úgy tervezi, hogy egy nappal a vb előtt érkezik meg Fokvárosba.

Szerbiából Bulgáriába ment, majd Törökországban és Szíriában folytatódott az útja. Ezután Jordánia következett, majd először április 15-én jelentkezett, amikor már Kairóban, Egyiptom fővárosában tartózkodott, ahol megkapta a szudáni vízumot.

Szudánon át hajóval utazott, ami azért érdekes, mert egy olyan hajóval ment, amelyik hetente csak egyszer szállít utasokat.

A vándor Szudán fővárosában, Kartúmban néhány napot pihent, aztán folytatta útját Etiópia felé. Végül el is jutott az ország fővárosába, Addisz-Abebába, ahol sikerült számítógépközelbe kerülnie, s így életjelet adnia magáról.

Legfrissebb hírek

Kerny Zoltán: A szellemi megterheléshez elengedhetetlen a jó fizikai állapot is

Egyéb egyéni
2 perce

Lelátót neveznek el a Manchester City stadionjában Pep Guardioláról

Angol labdarúgás
7 perce

Lukács Tamás indulhat a MotoGP Magyar Nagydíj betétfutamán

Egyéb autó-motor
18 perce

Kevés válogatott gól, először a vb-n törökországi légiós – a Kicker kielemezte a német világbajnoki keretet

Foci vb 2026
39 perce

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
43 perce

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
56 perce

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik