Vb 2010: Dungának a selecaóban nyújtott teljesítmény számít, Adriano kiborult

2010.05.12. 10:48
Címkék
Dunga, a brazil válogatott szövetségi kapitánya a selecao világbajnoki keretének kihirdetése után elmondta, a futballisták nemzeti csapatban nyújtott teljesítményét vette figyelembe a névsor összeállításánál.

„Azt kell megnézni, hogy a selecaóban hogyan játszik a futballista. A játékosok nem ugyanúgy teljesítenek a klubcsapatukban, mint a válogatottban. Adrianónak több lehetősége is volt, hogy kilábaljon nehéz helyzetéből, de most elérkezett az idő, hogy a nemzeti csapat számára a legjobb döntést hozzuk meg. Vannak játékosok, akiknek öt perc is elég, hogy bizonyítsanak. Grafite ezt megtette, és hasonlít a játéka Adrianóéhoz" – mondta Dunga.

Adrianót egyébként nagyon megviselte, hogy kimaradt a keretből: brazíliai beszámolók szerint a televízión keresztül nézte a kerethirdetést, és kiborult a névsor hallatán. Még az is elképzelhető, hogy a támadó klubcsapata, a Flamengo szerdai Libertadores-kupa-meccsén nem lép pályára. A hírek szerint a brazil együttes pszichológust fogad, hogy túlsegítse a futballistát ezen a sokkon. A beszámolóknak azonban ellentmond, hogy Adriano feltűnően jó hangulatban volt csapata edzésén, amelyet a kerethirdetés után tartottak.

Dunga azt is elmondta, miért nem hívta be a fiatal Neymart és Paulo Henriquét a Santosból, akiket a brazil sajtó is szívesen látott volna az utazó keretben.

„Ezt miért nem decemberben kérdezték meg? Vagy januárban vagy februárban? Az emberek azt mondják, hogy be kellett volna hívnom őket, hogy tapasztalatot szerezzenek, és felkészüljenek a négy évvel későbbi vébére. De nekünk most kell nyernünk. Viccelődtem is Jorginhóval, a segítőmmel, hogy ebben az esetben a fiainkat is be kellene hívni, hogy tapasztalatot szerezzenek. Nagyon tehetséges a Santos két futballistája, de csak cserék voltak a kétezer-kilences brazil bajnokság végén" – mondta Dunga, aki szerint természetes, hogy Kakának idő kellett a madridi beilleszkedéshez.

„Egyszerű oka van annak, hogy Júlio Baptista csere a Románál, mivel Totti is ugyanazon a poszton játszik, aki a Roma királya. Doninak pedig volt egy nézeteltérése a klubbal, mivel játszani akart Anglia ellen a válogatottban. Ezért a Roma megbüntette, de én nem felejthettem el. Ha ezt tettem volna, akkor a többiek azt éreznék, hogy nem vagyok fair" – jelentette ki a szakember.

Legfrissebb hírek

Vadvízi kajak-kenu vb: nem jutottak döntőbe a magyarok sprintben

Kajak-kenu
22 perce

Férfi vízilabda ob I: nyert a Szeged, egyenlített az 5. helyért folyó párharcban

Vízilabda
26 perce

Antonelli és a Mercedes mindenki előtt; Albon mormotával ütközött a meghosszabbított montreali edzésen

F1
36 perce

Öt magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők berni vk-viadalán

Egyéb egyéni
40 perce

Stipsicz Bence: Nagyon gyorsak az átváltások ezen a szinten, ezekre jobban kell figyelnünk!

Jégkorong
45 perce

Manuel Neuer nem védhet a Német Kupa-döntőben

Német labdarúgás
48 perce

A Honvéd szerződést bontott Feczkó Tamással – hivatalos

Labdarúgó NB I
50 perce

Lukas Podolski befejezi labdarúgó-pályafutását – hivatalos

Minden más foci
53 perce
Ezek is érdekelhetik