Vb 2010: Szégyenteljes volt a közönség - Marcello Lippi

2009.10.14. 23:53
Címkék
A dél-afrikai világbajnokságra már korábban kijutó Olaszország 3–2-re legyőzte Ciprust Alberto Gilardino utolsó negyedórában szerzett mesterhármasával fordítva. A mérkőzést követően Marcello Lippi, a világbajnok szövetségi kapitánya élesen kritizálta az olasz szurkolókat.

„Szombaton matematikailag is biztossá tettük részvételünket a világbajnokságon, el lehet képzelni a csapat örömét, nem tagadom, kicsit megünnepeltük a továbbjutást. Mára kicseréltem majdnem a teljes csapatot, egy olyan mérkőzésre, amely a világon semmit nem változtat” – kezdte monológját Marcello Lippi a mérkőzés után az olasz állami televízió, a RAI mikrofonja előtt.

„Világbajnokként kijöttünk a találkozóra, ami egyáltalán nem számít, olyan tizeneggyel, amely sohasem játszott még így együtt, és az elején voltak is gondjaink, erre az emberek kifütyülik a válogatottat, és az ellenfél játékosainak nevét skandálják. Ez szégyenletes: a szurkolóknak szeretniük kellene ezt a válogatottat, azért, amiket elért” – mondta, majd néhány perccel később megismételte gondolatait.

„Már az előző körben kvalifikáltuk magunkat a vb-re, nem koncentráltunk úgy, ahogy egy döntő meccsen tettük volna. Ám ezeknek a srácoknak kiabálják, hogy »Menjetek dolgozni!«?! Erre igenis mérges vagyok. A végén persze könnyű volt azt kiabálni, hogy »Olaszország! Olaszország!« Úgy gondolom, hogy ezek a játékosok több tiszteletet érdemelnének!”

„Mit kérnének más labdarúgóktól? Ezek a fiúk világbajnokok, megérdemelnének egy kis segítséget, ha bajban vannak.”

Legfrissebb hírek

NBA: a Knicks nagyot fordítva hosszabbításban nyerte meg a Keleti főcsoportdöntő első meccsét

Amerikai sportok
14 perce

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
8 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
8 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
8 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
9 órája
Ezek is érdekelhetik