Vb 2010: a bosnyák kapitány sajnálja, hogy elkerülték a franciákat

Vágólapra másolva!
2009.10.20. 07:37
Címkék
Miroslav Blazevic, Bosznia-Hercegovina labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya sajnálja, hogy a jövő évi világbajnokság európai pótselejtezőjében elkerülik a franciákat.

A 74 éves horvát szakvezető az 1998-as világbajnokság elődöntőjében hazája válogatottjával elszenvedett 2–1-es vereség miatt szeretett volna – ezúttal – elégtételt venni.

„Balszerencse, hogy nem a franciákat kaptuk. Sajnálom, mert szerettem volna bosszút állni az 1998-as vereségért, még ha ezt a kifejezést nem is nagyon szeretem – fogalmazott a tréner a hétfői sorsolást követően. – Leendő ellenfelünk, a portugál válogatott tiszteletet érdemel, de eredményességben nem mérhető a világ- és Európa-bajnok franciákhoz" – tette még hozzá.

Blazevic úgy véli, hogy a francia alakulat „látványosabb", mint a portugál, csak éppen az utóbbi időben adós maradt a jó játékkal.

„Amikor a szerbek a franciák előtt végeztek a selejtezőben, azt gondoltam, miért ne játszhatnánk velük. Már csak azért is, mert szerintem mi erősebbek vagyunk a szerbeknél. Remélem, Dél-Afrikában azért majd összecsaphatunk a franciákkal."

Az európai pótselejtezőben Írország–Franciaország, Portugália–Bosznia-Hercegovina, Görögország–Ukrajna és Oroszország–Szlovénia párharcra kerül sor. Az elöl álló csapatok a pályaválasztók. Az első mérkőzéseket november 14-én, a visszavágókat november 18-án rendezik. A győztesek utazhatnak a világbajnokságra.

Legfrissebb hírek

A magyar női kosárlabda-válogatott ismét legyőzte Csehországot

Kosárlabda
39 perce

Márton Luana aranyérmes a csak nők számára rendezett nyílt tekvandó-vb-n

Egyéb egyéni
40 perce

Szerződést bontott finn játékosával a Győr női kosárcsapata

Kosárlabda
59 perce

Röplabda: Megérdemelte a BL-főtáblát az Olympiakosz, de nagyon példaértékűen küzdöttünk – Glemboczki Zóra

Röplabda
1 órája

Selmeci Attila: A kedves edzők megtalálják a gyerekekhez vezető utat

Utánpótlássport
1 órája

Gazdag Dániel csapatának edzője veszi át a Celtic irányítását – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Gyász: elhunyt a kapitány, aki történelmet írt a bolíviai válogatottal

Minden más foci
2 órája

Tóth Attila: Sohasem a helyezések motiváltak

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik