Ciprus majdnem megtréfálta az olaszokat

Vágólapra másolva!
2009.10.14. 21:59
Címkék
Olaszországot Alberto Gilardino mentette meg a szégyentől, Ciprus a 78. percben még 2–0-ra vezetett, de az olasz támadó mesterhármast szerzett a hátralévő időben, és végül 3–2-es győzelemre vezette csapatát. A csoport többi mérkőzésén Bulgária kiütötte Grúziát, míg Írország hazai pályán nem bírt Montenegróval.

 

Kemény csatára késztették a ciprusiak Olaszországot (fotó: Reuters)
Kemény csatára késztették a ciprusiak Olaszországot (fotó: Reuters)

 

Az európai labdarúgó-világbajnoki selejtezők 8. csoportjában a nagy kérdések már az utolsó forduló előtt eldőltek: szombati dublini döntetlenjével Olaszország biztossá tette csoportelsőségét, míg a második helyen álló Írországot már egyik csapat sem előzhette meg.

AZ EURÓPAI PÓTSELEJTEZŐSÖK
Kiemeltek: Oroszország (jelenlegi világranglista-helyezés: 6.), Franciaország (10.), Görögország (12.), Portugália (17.)
Nem kiemeltek: Ukrajna (25.), Írország (38.), Bosznia-Hercegovina (46.), Szlovénia (54.)
A sorsolást október 19-én tartják Zürichben, a pótselejtezők időpontjai: november 14. és 19.

Parmában az olaszok kísérleti (mondhatni, B-) csapattal léptek pályára, és az „új fiúkat", no meg a néhány régi harcost félidőben kifütyülte a drukkerhad – Ciprus ugyanis 45 perc után vezetett!

A szigetlakók a 16. percben szerezték meg a vezetést, amikor az olasz bekkek elalvását kihasználó Konsztantinosz Makridisz remekül tálalt Joannisz Okkasz elé, a vendégcsatár pedig nem is hibázott, beköszönt Federico Marchettinek.

Az 53. percben ráadásul megduplázta előnyét a ciprusi csapat: Alessandro Gamberini rossz helyre fejelt egy bal oldali beadást, és az érkező Hriszosztomosz Mihail a kapuba továbbított.

Már kevesebb mint negyedóra volt hátra, amikor Alberto Gilardino (aki Dublinban létfontosságú gólt szerzett) két találatával három perc alatt kiegyenlítettek az olaszok. A 78. percben Mauro Camoranesi szögletét fejelte a kapuba a Fiorentina támadója, majd Fabio Quagliarella átadását váltotta gólra.

A mérkőzésnek azonban még korántsem volt vége, a 92. percben ismét Gilardino volt a főszereplő, Quagliarella passza után volt eredményes. A firenzei csatár 14 perc alatt mesterhármast, és fantasztikus játékával végül győzelemre vezette az olasz válogatottat.

A bolgár válogatott kapott hideget-meleget a ciprusi gyalázatos vereség (1–4) után, így nemes egyszerűséggel Grúziára borította a pályát: Berbatov gyorsan lőtt egy mesterhármast, a hazaiak pedig szünetben már 6–1-re vezettek!

A folytatásban visszavettek a tempóból a hazaiak, több gólt már nem sikerült szerezniük, viszont Grúzia némileg kozmetikázta az eredményt Kobiasvili tizenegyesével.

A csoport harmadik mérkőzésén Írország Dublinban fogadta az elmúlt játéknapon története első tétmérkőzését megnyerő Montenegrót. A vendégeknél DVSC-TEVA portása, Vukasin Polekszics végigjátszotta a találkozót, és megőrizte kapuját a kapott góltól, 0–0-val végződött a találkozó.

LABDARÚGÓ VB-SELEJTEZŐK, EURÓPA 
8. CSOPORT
Olaszország–Ciprus 3–2 (Gilardino 78., 81., 92., ill. Okkasz 16., Mihail 53.)
Írország–Montenegró 0–0
Bulgária–Grúzia 6–2 (Berbatov 6., 23., 36., M. Petrov 14., 44., Angelov 36., ill. Dvalisvili 34., Kobiasvili 51. – 11-esből)
A CSOPORT ÁLLÁSA 
1.Olaszország 10 7 3 - 18-7 11 24
2. Írország 10 4 6 - 12-8 4 18
3. Bulgária 10 3 5 2 17-13 4 14
4. Ciprus   10 2 3 5 14-16 -2  9
5. Montenegró 10 1 6 3 9-14 -5  9
6. Grúzia   10 -
3 7 7-19 -12  3

 

Legfrissebb hírek

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
6 perce

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
8 perce

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
11 perce

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-liga
27 perce

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
34 perce

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
47 perce

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
1 órája

Haraszti Zsolt: Nem lepett meg minket a CFR

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik