T. A. 2021.06.19 15:19 Frissítve: 2021.06.19 15:30

Eb 2020: a zenekar, amely hol itt bukkan fel, hol ott

Ők az Európa-bajnokság hangulatfelelősei. Hogy mit csinál pontosan a Band Of StreetS? Teljesen váratlanul feltűnik a főváros különböző pontjain (a helyszínek nem nyilvánosak, hiszen csak így hat a meglepetés ereje), a szurkolói zónákban és elkezd zenélni.

 

Amerre jár a csapat, a jó hangulat garantált!

A tízéves fennállását idén ünneplő, kilenctagú zenekar annak idején úttörőnek számított az utcazenélésben – azóta azonban kitaposta az utat a mögötte jövőknek. Felléptek már medencében, vonaton, születésnapon, disznóvágáson, és most a labdarúgó Európa-bajnokságon. A járvány miatti csend után a zenészek is imádják ezt a kihívást, egy kicsit olyan, mintha visszakapták volna az életüket.

„Fesztiválokon, céges partikon is fellépünk, így kapcsolatban állunk nagy rendezvényszervező cégekkel, és közülük az egyik keresett meg minket azzal, hogy mit szólnánk, ha mi lehetnénk az Európa-bajnokság kvázi hangulatfelelősei – nyilatkozta Fűzy Máté, a formáció vezetője. – Igent mondtunk, úgyhogy flashmob-szerűen lehet számítani ránk a város különböző pontjain és a szurkolói zónákban a meccsek előtti időpontokban. A zenekarunk egyik nagy erénye, hogy ha ide állítod, itt szól, ha oda, akkor meg ott. Így például nem okozott gondot, hogy amikor a portugálok elleni meccs előtt beállt a város, a kisbuszunkat magunk mögött hagyva felszálltunk a kisföldalattira, és azzal mentünk át a Városligetbe zenélni.”

Az Európa-bajnokság dizájnja a tubán, a dobon és persze a csapat öltözékén garantálja, hogy a szurkolók jó szívvel fogadják a Band Of StreetS zenekart, úgyhogy mindenkit elkap a futball-láz, aki csak találkozik a bandával. Főleg, hogy a zenekar tagjai között is jó néhány elvakult szurkoló van, úgyhogy a közös nevező is rögtön megvan…

 

2021.07.28 07:57:26

Foci Eb 2020 nemzetisport.hu

A futballnyár legemlékezetesebb pillanatait gyűjtötte össze a több mint 200 oldalas keménytáblás könyv.

2021.07.19 08:23:19

Foci Eb 2020 SMAHULYA ÁDÁM

Hiába remek futballista, a válogatottal egyelőre nem tudott maradandót alkotni.

2021.07.18 09:36:00

Foci Eb 2020 S. TÓTH JÁNOS

A kormánybiztos szerint a futball hozzánk is hazatért, de igazán csak nálunk volt otthon.

2021.07.16 18:30:58

Foci Eb 2020 NAGY ZSOLT

A Juventus friss Eb-győztese túlszárnyalta apját, és az olasz futball új szupersztárjává válhat.

2021.07.16 21:34:52

Foci Eb 2020 VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Nehezen találtam meg a kifejezést arra, ami mostanság történik futballügyekben, de aztán beugrott: most már nagyon túlspilázzák! A labdarúgás sohasem volt annyira steril terep, mint amilyennek most szeretnék látni (vagy ami nagyobb baj: amilyenné szeretnék átváltoztatni).