Euro 2012: 24 éve maradt ki legutóbb az első büntető

2012.06.08. 22:38
Címkék
A mostanit megelőzően az 1988-as Európa-bajnokságon fordult elő legutóbb, hogy kimaradt az első megítélt tizenegyes – egyebek mellett ezt a statisztikai érdekességet is megtalálják alábbi összeállításunkban, amelyet a pénteki Lengyelország–Görögország (1–1) Eb-nyitómeccs ihletett.
LENGYELORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 1–1 – STATISZTIKAI ÉRDEKESSÉGEK
Egymás után ez a harmadik Európa-bajnokság, amelyiken a házigazda nem tudja megnyerni első mérkőzését. 2004-ben a portugálok a görögöktől, 2008-ban Ausztria Horvátországtól, Svájc Csehországtól szenvedett vereséget.
Ez a negyedik olyan Eb-nyitómeccs, amelyiken a játékvezető felmutatja a piros lapot, ám korábban egyetlen játékosnak sem kellett olyan korán kiállnia, mint a most a 44. percben levonulni kényszerülő Szokratisz Papasztathopulosznak.
A pénteken két játékost kiszóró spanyol játékvezető gyakran fegyelmez kiállítással: Carlos Velasco Carballo 19 meccsen fújta a sípot a spanyol élvonal legutóbbi szezonjában, és összesen 16-szor használta a piros lapot.
Korábban egyetlen válogatottnak sikerült úgy pontot mentenie Eb-n, hogy emberhátrányba került: ez a jugoszláv csapat volt, amely 2000-ben 0–3-ról játszott 3–3-as döntetlent Szlovéniával Szinisa Mihajlovics kiállítását követően.
Egy mérkőzésen két játékost legutóbb 1996-ban, a Spanyolország–Bulgária csoportmeccsen állítottak ki. A bolgároktól Hubcsev, a spanyoloktól Pizzi kapott piros lapot.
Jorgosz Karagunisz nem akármilyen rekordot tart: legutóbbi nyolc Eb-mérkőzésén hét sárga lapot kapott.
Legutóbb az 1988-as Európa-bajnokságon maradt ki az első tizenegyes: a spanyol Míchel hibázott Dánia ellen. Most Jorgosz Karagunisz hibázott.
A mostanit megelőzően a 2000-es Eb-n fordult elő legutóbb, hogy a házigazda válogatott szerezte az első gólt: (a szintén társházigazda) Belgium Bart Goor révén szerzett vezetést Svédország ellen, és végül 2–1-re nyert is.
A lengyel Robert Lewandowski a nyolcadik labdarúgó, aki gólt szerez a szülővárosában Európa-bajnoki mérkőzésen.
Dimitriosz Szalpingidisz az első görög labdarúgó, aki világbajnoki és Európa-bajnoki döntőn is szerez gólt.
Görögország a tizedik csoportmérkőzését játszotta Európa-bajnokságon, és ezek közül csupán egyet nyert meg – ez volt az a bizonyos, fentebb már említett Portugália elleni nyitó meccs 2004-ben.
Lengyelország, bár nem nyert, véget vetett hármas, tétmérkőzésekre vonatkozó vereségszériájának. A lengyelek San Marino 10–0-s kiütése (2009. április) óta éheznek győzelemre.
A lengyel válogatott a harmadik mérkőzését játszotta az új varsói stadionban, és egyelőre veretlen (egy győzelem, két döntetlen).

Legfrissebb hírek

„Akadémiánk szimbóluma” – Carvajal 23 év után elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
15 perce

Golf: pazar gurítás 20 méterről, több mint 100 év után angol győztes a PGA-bajnokságon

Egyéb egyéni
27 perce

Újra használhatják zászlójukat és himnuszukat az orosz tornászok

Torna
28 perce

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
35 perce

Heti program: Európa-liga-döntő, zárul a PL, a La Liga és a Serie A

Európa-liga
1 órája

Tuboly Máté bekerült a Niké Liga tehetségeinek válogatottjába

Minden más foci
1 órája

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
1 órája

Kick-box vk: a tíz magyar aranyból négyet Bumba Mason szerzett

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik