Euro 2012: Ranocchia helyett a Torino védője utazik - a keret

Vágólapra másolva!
2012.05.29. 12:10
null
A bundabotrány ellenére az olasz keretben jó a hangulat (fotók: Action Images)
Címkék
Kedd reggel véglegessé vált az olasz labdarúgó-válogatott Európa-bajnokságra utazó kerete. Cesare Prandelli, a squadra azzurra szövetségi kapitánya az utolsó szűkítésen az interes Andrea Ranocchia és a sienai Mattia Destro kihagyása mellett döntött.

 

Ogbonna is utazik
Ogbonna is utazik

Ez egyben azt jelenti, hogy az ígéretnek megfelelően ott van a 23 utazó között Leonardo Bonucci, a Juventus hátvédje, akinek a neve hétfő este – az olaszok edzőtáborát már a nap elején elhagyó Domenico Criscitóhoz hasonlóanösszefüggésbe került a bundaüggyel, miután kiderült: az ügyészség vizsgálódik egy, a 2009–2010-es szezonban lejátszott, 3–3-as döntetlennel zárult Bari–Udinese találkozó gyanús körülményei miatt.

Az olasz sajtó hétfőn Destro mellett Angelo Ogbonna kihagyását tippelte, ám Prandelli végül Ranocchiával szemben a Torino védője mellett tette le a voksát. Ez azt jelenti, hogy a másodosztályból a „bikákkal” feljutó 24 éves Ogbonna is ott lehet a kontinensviadalon.

A 23-as keretben a várakozásoknak megfelelően erős a torinói vonal, természetesen a Juventus labdarúgói révén: összesen hét labdarúgó képviseli majd a „zebrákat" az Eb-n.

Az olasz válogatott ma este Parmában Luxemburggal játszik felkészülési meccset, majd még az Európa-bajnokság előtt megmérkőzik Oroszországgal is június 1-jén Zürichben.

A 23 FŐS OLASZ KERET
Kapusok: Gianluigi Buffon (Juventus), Morgan De Sanctis (Napoli), Salvatore Sirigu (Paris SG – francia)
Védők: Ignazio Abate (Milan), Federico Balzaretti (Palermo), Andrea Barzagli (Juventus), Leonardo Bonucci (Juventus), Giorgio Chiellini (Juventus), Christian Maggio (Napoli), Angelo Ogbonna (Torino)
Középpályások: Daniele De Rossi (AS Roma), Alessandro Diamanti (Bologna), Emanuele Giaccherini (Juventus), Claudio Marchisio (Juventus), Riccardo Montolivo (Milan), Thiago Motta (Paris SG – francia), Antonio Nocerino (Milan), Andrea Pirlo (Juventus)
Támadók: Mario Balotelli (Manchester City – angol), Fabio Borini (AS Roma), Antonio Cassano (Milan), Antonio Di Natale (Udinese), Sebastian Giovinco (Parma)

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
5 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
6 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
6 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
7 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
7 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
7 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik