Bonucci és Vieri is „képben” - vizsgálódnak utánuk

Vágólapra másolva!
2012.05.28. 22:07
null
Antonio Conte nem érti a cremonai ügyészség vádjait (fotó: MTI)
Hétfő este további részletek és újabb név került napvilágra az Olaszországban gyűrűző fogadási botránnyal kapcsolatban. A Juventus védője, Leonardo Bonucci neve szerepel a vádiratban egy, a 2009–2010-es szezonban lejátszott Bari–Udinese mérkőzést érintően.

 

Az ugye már biztos, hogy Domenico Criscito, a Zenit válogatott védője nem lehet ott az Eb-n a fogadási ügyben való érintettség miatt, s a játékos később tisztázza szerepét az ügyben – erősítette meg korábban Demetrio Albertini, az Olasz Labdarúgó-szövetség alelnöke.

Hétfő este ugyanakkor újabb válogatott játékos, egy másik védő, Leonardo Bonucci neve vetődött fel az olaszországi bundaügyben. A hátvéd érintettségét állítólag szintén vizsgálja az ügyészség egy, a 2009–2010-es szezonban lejátszott, 3–3-as döntetlennel zárult Bari–Udinese összecsapás miatt – adta hírül az olasz hírügynökség.

A korábbi Bari-védő, Salvatore Masiello márciusban úgy nyilatkozott: Bonucci egyike volt annak a négy csapattársának, akivel beszélt az eredmény befolyásolásáról.

Bonucci – aki 2010-ben igazolt a Juventushoz – tagja Cesare Prandelli 25 fős válogatott keretének, amelyből 23 játékos utazik az Eb-re. A szövetségi kapitány kiállt a futballista mellett és hétfő este kijelentette: ha Bonucci egészséges lesz, a keretben számít rá, sőt a kezdőbe jelöli a holnapi, Luxemburg elleni felkészülési meccsen.

Nem Bonucci ugyanakkor az egyetlen, akinek neve előbukkant az este során: Christian Vieri neve a 2011. március 21-én játszott Inter–Lecce összecsapás miatt került előtérbe. A korábbi válogatott játékos neve két, a fogadási csalásokban érintett személy, Antonio Bellavista és Ivan Tisci egyik lehallgatott telefonbeszélgetése során bukkant fel, és a vád szerint kapcsolattartóként lehetett érintett az eseményekben.

Eközben a bundabotrány begyűrűzött a Juventus labdarúgócsapatának klubházába is: a gyanúba keveredett vezetőedző, Antonio Conte és a torinói klub elnöke, Andrea Agnelli késő délután sajtótájékoztatót tartott, amelyen az edző korábbi sienai szerepvállalása volt a fő téma. Az elnök leszögezte: Conte marad a Juventus vezetőedzője.

„Az én szemszögemből a történet egyszerű: mindig is csapatemberként és őszintén viselkedtem, mind játékosként, mind edzőként – nyilatkozta Antonio Conte. – Erről megkérdezhetik a korábbi társaimat, a jelenlegi játékosaimat és az ellenfeleimet is. Mindig győzni akartam, olykor a saját határaimat átlépve is, és ezt igyekeztem átadni a labdarúgóimnak is. Én voltam az, akit botokkal támadtak meg a kislányom előtt. Ez vagyok én, ha valaki nem ismerne. A Sienával három fordulóval a szezon vége előtt megnyertük a bajnokságot. Megismétlem: tőlem és a játékosaimtól is idegen a bundázás.”

„Fantasztikus év volt a tavalyi, ezt semmi vagy senki sem fogja tönkretenni. Ma kaptam egy értesítést, hogy vizsgálat alá vontak bűnügyi összeesküvés miatt, házkutatást végeztek nálam, amíg én nem voltam otthon. Olvastam a vádat, de abban nagyon kevés dolog szerepel. És a kérdésem az: miként lehet, hogy a cremonai ügyészségtől nem keresett senki, mielőtt gyanúsítottá váltam volna? Azt várnám, hogy legalább az ügyészség ki akar hallgatni, mielőtt bármilyen intézkedést hoz. Mindenkinek jó nyaralást kívánok, az enyém biztosan jó lesz!”

A Juventus elnöke, Andrea Agnelli védelmébe vette a vezetőedzőt, és kijelentette: a szakember a helyén marad.

„Nem tagadhatom, hogy az a kép, amely körvonalazódik, aggodalommal töltheti el a futball világát – mindannyian szomorkásan és keserűséggel követhetjük a fejleményeket. Ugyanakkor mindabból, amit ma megtudtunk, nem úgy tűnik és nem eredményezi egyértelműen, hogy Conte is része e képnek. Abból, amit egyelőre ki lehet olvasni, az edzőnk szerepe elhanyagolható. Antonio Contét húsz éve ismerem, értékes, becsületes, tisztességes, hűséges ember, a pályája kezdetétől a mai napig.”

„Az biztos, hogy a nyomozó szerveknek is tiszteletben kell tartani az ő munkáját. Ez egy összetett dolog, de jelenleg figyelemmel kell lennünk az ártatlanság vélelmére, még azoknak az esetében is, akiket már letartóztattak, egészen addig, amíg nem tisztázódik minden. Kiállunk Conte és Leonardo Bonucci mellett. Remélem, hogy védőnk ki tudja zárni a külvilágot, és kívánok neki egy csodálatos Európa-bajnokságot, egy olyan válogatottban, amelynek kétharmadát Juve-játékosok alkotják. És szeretném megelőzni a spekulációkat: Conte marad az edzőnk, és a következő szezonban ő irányít minket a Bajnokok Ligájában.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik