Rooney eltiltással kezdheti az Eb-t

Vágólapra másolva!
2011.10.08. 11:25
null
Rooneynak (jobbra) sokba kerül ez a mozdulata (Fotó: Action Images)
Címkék
Anglia a 2–2-es montenegrói döntetlenjével pénteken biztosította a részvételét a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokságon, Fabio Capello mégsem lehet maradéktalanul elégedett. A „háromoroszlánosok" szövetségi kapitánya ugyanis az Eb elején nem számíthat majd Wayne Rooneyra, aki a podgoricai mérkőzésen buta módon kiállíttatta magát.

 

TERRY: SOKBA KERÜLHET EZ MÉG NEKÜNK

„Jó eredmény ez a válogatottnak – örült a döntetlennek Ashley Young. – Mindig élvezem, ha gólpasszt adok vagy gólt lövök, végre Európa-bajnokságon is megtehetem ezt. Ma ennek a jogát harcoltuk ki."

„Szerintem is jó ez a döntetlen – csatlakozott a véleményéhez Darren Bent. – Nem élünk most könnyű időket, kemény mérkőzés volt, de tettük a dolgunkat becsülettel. Innentől készülünk a tornára."

„Engedtük felkelni őket a padlóról, és amikor már felálltak, balszerencsénkre nem maradt elég időnk gólt rúgni nekik – értékelt John Terry. – Rooney piros lapja még sokba kerülhet nekünk, bár ezen a mérkőzésen nem osztott, nem szorzott. Boldogok vagyunk, mert továbbléptünk a csoportból."

Anglia nem játszott fergeteges formában, ám alig több mint negyedórával a vége előtt így is 2–1-re vezetett, minden tökéletesnek tűnt tehát számára. A 74. percben azonban Wayne Rooney teljesen indokolatlanul megrúgta Miodrag Dzsudovicsot – amikor a labda már nem volt a közelben –, s ezért piros lapot kapott. Montenegrónak emberelőnyben csak az egyenlítés jött össze – az is a 91. percben –, míg Anglia kijutott az Eb-re, Rooney tehát nem vált a népharag célpontjává. Dicséretet persze nem kap(ott), mivel butaságával már most hátrányos helyzetbe hozta az angolokat. Kiállítása miatt ugyanis eltiltást kap – hogy hány mérkőzésre szólót, arról az UEFA várhatóan a jövő héten dönt –, és mert azt tétmeccse(ke)n kell letöltenie, nem játszhat az Eb elején.

„Butaságot csinált, amikor belerúgott az ellenfelébe – rótta meg játékosát Capello. – Így nem szerepelhet az Európa-bajnokság első találkozóján. Jogos piros lap volt, nincs rá mentség. Nem vagyok túl boldog. Beszéltem vele, elnézést kért.”

Rooney nem a legjobb hangulatban készülhetett az összecsapásra, hiszen édesapját fogadási csalás gyanúja miatt csütörtökön őrizetbe vették, majd óvadék fejében szabadlábra helyezték. Capello szerint azonban a csatár nem emiatt volt ilyen ideges a meccs vége felé.

„Rooney nem volt elégedett, mivel elrontott néhány passzt, akadt pár rossz megmozdulása – folytatta az olasz szakember. – Szerintem ezzel magyarázható a tette, ezért rúgta meg az ellenfelét. A pályán történtek miatt volt frusztrált, nem a pályán kívüli események miatt.”

Montenegró a pontszerzésével megszerezte a csoport második helyét, így pótselejtezőt játszhat. Szövetségi kapitányuk szintén szót ejtett Rooneyról.

„Olvastam az újságokban, hogy családi problémái vannak Angliában. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy egyáltalán játszik majd” – mondta Branko Brnovics.

Rooney egyébként utolérte David Beckhamet, ám erre nem lehet büszke: az angol válogatottban eddig csak ők ketten kaptak kétszer is piros lapot.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
2 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
2 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
3 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
3 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
3 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
4 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
4 órája
Ezek is érdekelhetik