A közmédia nyerte el az Eb közvetítési jogait

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.09.10. 19:27
null
Képünk illusztráció
Címkék
A közmédia nyerte el a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság közvetítési jogát.

„Hivatalos, aláírt szerződés ugyan még nincs a kezünkben, de arról értesültünk az európai szövetségtől, hogy az MTVA pályázata nyerte el Magyarországon a jövő évi futball Eb közvetítési jogát, így a közmédia sugározhatja a mérkőzéseket" – mondta szombaton az MTI érdeklődésére Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója, aki hozzátette, az még nem eldöntött, melyik csatornán kerülnek képernyőre a találkozók, de kézenfekvőnek tűnik, hogy az m1 legyen ez.

Kiemelte, a közmédia 1976 óta sugározza a futball Eb-t, s örömét fejezte ki, hogy ez a sorozat most sem szakad meg.

Tájékoztatása szerint az Eb 31 meccséből 27-et sugároz élőben a közmédia. A torna négy csoportjának utolsó, harmadik fordulójában egy időben zajló két találkozóból az egyiket, azaz szám szerint összesen négyet a Chellomedia csatornái (Sport Televízió) tűzhetik műsorukra. Az MTVA sportközvetítések tekintetében stratégiai partnere, a Sport Tv egyúttal korlátlan ismétlési jogot is szerzett.

„A kiemelt sportközvetítések, mint a magyar válogatott Eb-selejtezői, vagy Klicsko profi ökölvívó világbajnoki címmeccse nézettségi csúcsokat döntöttek, s ebbe a stratégiába illeszkedik az Eb közvetítési jogának elnyerése is" – hangsúlyozta Szabó László. „Külön öröm, hogy a magyar válogatott még versenyben van a részvételért, s az m1 élőben közvetíti október 11-én a Finnország elleni utolsó selejtezőmérkőzést, amely akár sorsdöntő jelentőségű lehet a csoport második, pótselejtezőt érő helyének megszerzésében".

Legfrissebb hírek

Ligue 1: Pierre-show, Aubameyang duplázott, Höjbjerg is betalált a Marseille-ben

Francia labdarúgás
5 perce

Újabb újonc játékvezető kap mérkőzést az NB I-ben

Labdarúgó NB I
15 perce

Eberechi Eze az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
52 perce

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
59 perce

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

Kézilabda
1 órája

Az Újpest közleményt adott ki arról, hogy miért nincs ott a keretben a portugál védő

Labdarúgó NB I
1 órája

Birkózás: László Koppány a negyeddöntőig jutott az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Superliga: Botosani–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik