A Williams kénytelen kihagyni az első tesztet – hivatalos

H. L.H. L.
2026.01.23. 14:13
A Williams nem vesz részt az első teszten (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Williams kénytelen kihagyni a január 26. és 30. között esedékes első, privát tesztet, amely komoly érvágást jelenthet a felkészülés szempontjából.

Először csak egybehangzó sajtóértesülések szóltak arról, hogy a Williamsnek problémái adódtak az új versenygépével, az FW48-assal, amely egyelőre nem teljesítette sikeresen a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) által kötelezően előírt töréstesztet, majd péntek délután maga a csapat osztott meg hivatalos közleményt, amelyben megerősítette a híreszteléseket. A hiányzást azzal indokolta az alakulat, hogy csúszások vannak az új gép programjában, miközben igyekszik a maximális teljesítményt kihozni az FW48-asből.

A grove-i istálló tehát nem vesz részt a január 26. és 30. között rendezendő, zárt kapuk mögött zajló, bejáratásnak nevezett teszten, melynek keretein belül valamennyi csapat összesen három napon keresztül gyakorolhat a Circuit de Catalunyán. Ez rendkívül fontos lesz minden résztvevő számára, hiszen akkor lesz lehetősége végigfuttatni a szokásos rendszerellenőrzéseket, valamint először felmérni, hogyan működik az új versenygép az F1 történetének egyik legnagyobb szabálymódosításának hajnalán. 

Nem a mostani az első alkalom, hogy késve kezdené meg a felkészülést. Az istálló legutóbb 2019-ben volt kénytelen távol maradni a barcelonai teszt első két napjától, mert nem készült el időben az autóval.

Az előző idényt a konstruktőri bajnokság ötödik helyén záró, és két dobogós helyezést is összegyűjtő istálló decemberben már leleplezte, milyen tesztfestést használ az első teszt alkalmával, azonban erre nem kerül sor. 

A Williams változatlan versenyzőpárossal, Alexander Albonnal és Carlos Sainz Jr.-rel vág neki az új szabálykorszaknak, a csapatfőnöki posztot James Vowles tölti be. A csapat február 3-ra tűzte ki az autóbemutatóját.

A 2026-OS AUTÓBEMUTATÓK

CSAPATAUTÓBEMUTATÓ IDŐPONTJA
McLarenfebruár 9.
FerrariMegérkezett a 2026-os Ferrari – a csapat visszatér a győztesek útjára az új korszakban?
Red BullA Red Bull megújult külsővel vág neki az új korszaknak – képek
MercedesA Mercedes megújult az új korszakra – képek
Aston Martinfebruár 9.
AlpineMegérkezett a Mercedes-motorral hajtott Alpine – képek
HaasA Haas megújult festéssel kezdi az új szabálykorszakot
Visa Cash App Racing BullsA Racing Bulls mélykéket csempészett a fehér szín mellé
Williamsfebruár 3.
AudiAz Audi bemutatta az első F1-es autója fényezését– képek
Cadillacfebruár 8.

 

 

Legfrissebb hírek

Csúcstalálkozók a dobogón: Göncz-Senna, Deutsch-Schumacher, Lamperth-Räikkönen és a többiek

F1
56 perce

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
2 órája

Szépség és szörnyeteg: a hollóházitól a hatlábú kutyán át a herendiig

F1
4 órája

„Gumi helyett az autó kopik” – Verstappen már túl van a kétségbeesésen

F1
15 órája

Antonelli is rajtbüntetést kapott a hungaroringi időmérő után – hivatalos

F1
17 órája

Hamilton büntetést kapott – változott a Magyar Nagydíj rajtsorrendje

F1
18 órája

A Ferrari magára vállalta a felelősséget; Hamilton a legrosszabbra számít a hungaroringi időmérő után

F1
18 órája

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
19 órája