„Ő az a srác, akinek a Red Bullban kellene ülnie” – Brown furcsállja Cunoda mellőzését

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.03.19. 11:01
null
Cunoda továbbra sem mondott le a Red Bull üléséről (Fotó: AFP)
A Formula–1-es McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown sokszor furcsának találja a rivális Red Bull döntéseit a pilótaügyekben, szerinte a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíjon is remek formát mutató Cunoda Jukinak kellene Max Verstappen mellett ülnie.

A Red Bull az előző év végén bejelentette, hogy megválik az alulteljesítő Sergio Péreztől, és a helyére végül Liam Lawsont léptette elő a testvércsapatától, miközben a faenzai székhelyű istállóval az idén már az ötödik idényét futó Cunoda Jukit ezúttal is mellőzte. A „vörös bikák" döntését már akkor is többen furcsállták, illetve kritizálták, mondván az új-zélandi versenyző jóval tapasztalatlanabb, ráadásul nem is volt láthatóan erősebb a japánnál az együtt elöltött idő során. A téma a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíj után újra felerősödött, hiszen amíg Cunoda remek teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, Lawson bemutatkozása csalódást keltően alakult. 

Az időmérőn a Racing Bulls-pilóta az 5. helyre kvalifikálta magát, míg a Red Bull-os már az első szakaszban búcsúzott a 18. helyen, majd másnap előbbi sokáig a pontzónában autózott, és stratégiai hiba miatt zárt tizenkettedikként, míg utóbbi összetörte az autóját a változékony időjárást hozó melbourne-i versenyen. 

A címvédő McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown is azok között van, aki meglepőnek találta, hogy a Red Bull nem Cunodának adott lehetőséget, de egyúttal rámutatott, ez nem egyedi eset a riválisnál, hiszen a múltban már többször voltak érdekes választásai pilótaügyben. „Úgy gondolom, rendkívül izgalmas idényünk lesz. Juki nagyszerű munkát végzett, valószínűleg ő az a srác, akinek a Red Bullban kellene ülnie, ha megnézzük, hogyan teljesít. De úgy tűnik, időnként furcsa döntéseket hoznak a versenyzőkkel kapcsolatban” – szúrt oda az osztrák alakulatnak. 

A Racing Bulls sportigazgatója, Alan Permane jelezte, még mindig az a céljuk, hogy Cunoda megszerezze a hőn áhított Red Bull-ülést, és megjegyezte, versenyzőjük már most jobban teljesít, mint egy évvel ezelőtt. „Az előző évből is látható, hogy Cunoda fejlődött mentálisan, illetve az összpontosítás és a visszajelzések terén is. Már most nagy lépést tett meg tavalyhoz képest, és nagyszerű lenne, ha segítené és mentorálná Isacket (Hadjar).”

„Cunodának most lehetősége nyílt rá, hogy megmutassa egy másik arcát is rutinos versenyzőként. Az én célom Jukival és Juki célja egybeesik. Mi hozzá szeretnénk segíteni a Red Bull-üléshez, és ha jól teljesít nálunk, nincs ok arra, miért ne sikerülhetne neki. Minden, amit megtehetünk, hogy segítünk neki abban, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújthassa itt, és ha az év végéig elég jó munkát végez ahhoz, hogy előléptessék, az mindenkit örömmel töltene el.”

Cunoda sem mondott még le arról, hogy egy napon a Red Bull versenyzője legyen. „Még mindig szeretném azt az ülést. De kizárólag tőlük függ, milyen döntést hoznak.”

39. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 14., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:17.252
2. szabadedzés1. Leclerc 1:16.439
MÁRCIUS 15., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:15.921
Időmérő1. Norris 1:15.096
MÁRCIUS 16., VASÁRNAP
A verseny 1. Norris, 2. Verstappen, 3. Russell
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Kínai Nagydíj, Sanghajmárcius 23., 8.00
Japán Nagydíj, Szuzukaáprilis 6., 7.00
Bahreini Nagydíj, Szahíráprilis 13., 17.00

 

 

Legfrissebb hírek

„Fájdalmas lesz" – Hamilton nem tudja, miért szenved a Ferrarival

F1
2025.04.21. 15:24

„Megnehezítem a saját életemet" – Norris elvesztette a vezetést a bajnokságban

F1
2025.04.20. 23:59

„Mégis hova kellett volna mennie Verstappennek?” – a Red Bull értetlenkedett, az FIA érvelt

F1
2025.04.20. 22:54

Piastri magabiztos győzelemmel állt a világbajnokság élére; Leclerc dobogóra vezette a Ferrarit Dzsiddában

F1
2025.04.20. 20:31

Kulcsfontosságú rajt, trónfosztás, biztonsági autó és vonatozás – mit hozhat a szaúdi verseny?

F1
2025.04.20. 14:27

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
2025.04.20. 00:32

„Agyátültetésre van szükségem” – Hamilton továbbra is szenved az időmérőn a Ferrarival

F1
2025.04.19. 22:52

„Cserben hagytam magamat. Cserben hagytam a csapatot” – Norris idiótának érzi magát

F1
2025.04.19. 22:10
Ezek is érdekelhetik