F1: megkurtított versenyhétvége – egy edzést tartanak Imolában

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.04. 12:31
null
Räikkönen 2006-ban még a McLaren versenyzőjeként vett részt az imolai futamon (Fotó: AFP)
A Formula–1 vezetősége a Magyar Nagydíjat követő héten jelentette be, hogy a mezőny november 1-jén visszatér Imolába, ahol kétnapos nagydíjat tartanak. Nemrég kiderült, hogy pontosan hogyan fog kinézni a versenyhétvége menetrendje, amely szerint a versenyzők rendelkezésére összesen egy szabadedzés fog állni, hogy felkészüljenek az időmérőre és a versenyre.

 

A koronavírus-járvány miatt jócskán átalakult a Formula–1 2020-ra tervezett versenynaptára, s a törölt nagydíjak helyén olyan pályák is csatlakoztak, amelyek hosszú kihagyás után vagy éppen először látják vendégül a „száguldó cirkuszt". Az egyik nagy visszatérő Imola, ahol a hagyományokkal ellentétben kétnapos nagydíjat bonyolítanak le.

A Formula–1 vezetősége kedden közölte, hogy a három helyett csupán egy másfél órás szabadedzés áll majd a mezőny rendelkezésére. A versenyzőknek így 90 perc alatt kell megismerkedniük a pályával, felvenni a ritmust és megtalálni a megfelelő beállításokat, miközben nem hibázhatnak, hiszen összesen két és fél órájuk lesz az időmérő előtt, így egy autótörés nyomán akár le is maradhatnak a kvalifikációról.

Az Emilia Romagna Nagydíjat október 31. és november 1. között bonyolítják le – az olasz pályán egyedül Kimi Räikkönen vett már részt versenyhétvégén a jelenlegi mezőnyből.

A 2020-AS VERSENYNAPTÁR**
rajt*győztes
pole pozíció
Július 5. Osztrák Nagydíj, Spielberg 15.10BottasBottas
Július 12.Stájer Nagydíj, Spielberg15.10 Hamilton***Hamilton
Július 19. Magyar Nagydíj, Mogyoród 15.10 Hamilton*** Hamilton
Augusztus 2. Brit Nagydíj, Silverstone 15.10Hamilton***Hamilton
Augusztus 9.A 70. Évforduló Nagydíja, Silverstone15.10
Augusztus 16. Spanyol Nagydíj, Barcelona 15.10
Augusztus 30.Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps15.10
Szeptember 6. Olasz Nagydíj, Monza 15.10
Szeptember 13.Toszkán Nagydíj, Mugello
15.10
Szeptember 27.
Orosz Nagydíj, Szocsi
13.10
Október 11.
Eifel Nagydíj, Nürburgring
Október 25.Portugál Nagydíj, Portimao
November 1.Emilia Romagna Nagydíj, Imola 13.10

*: A rajtidőpontok magyar idő szerint értendőek
**: A vezetőség a következő hetekben ismerteti a versenynaptár további részleteit
***: A Renault óvása miatt nem hivatalos végeredmény

Legfrissebb hírek

F1: továbbra is a Ferrari a legértékesebb csapat

F1
2 órája

Ezüst, piros, fekete – bemutatót tartott az Audi F1-es csapata

F1
2025.11.12. 21:42

A Red Bull és a Racing Bulls is kijelölte 2026-os autóbemutatója dátumát

F1
2025.11.12. 17:28

„Beszéljenek kevesebbet, koncentráljanak a versenyzésre!” – ezt megkapták a Ferrari pilótái…

F1
2025.11.11. 11:30

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.11.10. 11:09

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
2025.11.09. 21:20

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
2025.11.09. 19:40

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
2025.11.09. 14:18
Ezek is érdekelhetik