Bottas a kavicságy után a spielbergi pole-ban, Vettel már a Q2-ben kiesett

Vágólapra másolva!
2020.07.04. 14:30
Mindössze 0.012 másodperces előnnyel happolta el Lewis Hamilton elől a pole pozíciót Valtteri Bottas az Osztrák Nagydíj időmérőjén. A finn még a Q3 elején autózta meg az új pályacsúcsnak számító körét, ami rajtelsőséget ért a számára – pedig a kvalifikáció legvégén még a kavicságyat is megjárta. A Mercedes párosa mögül Max Verstappen és Lando Norris indulhat a spielbergi versenyen.

Egy kis hiba is belefért a végén Bottasnak, így is sikerült túlszárnyalnia a csapattársát Ausztriában (Fotó: AFP)
Egy kis hiba is belefért a végén Bottasnak, így is sikerült túlszárnyalnia a csapattársát Ausztriában (Fotó: AFP)
Egy kis hiba is belefért a végén Bottasnak, így is sikerült túlszárnyalnia a csapattársát Ausztriában (Fotó: AFP)

 

Miután a Mercedes pilótái mind a három szabadedzésen az első két helyen végeztek, számítani lehetett arra, hogy az időmérőn is erős teljesítményt nyújt Lewis Hamilton és Valtteri Bottas. Azonban a Williams szerelői is szép munkát végeztek a harmadik szabadedzés óta, hiszen sikerült teljesen összerakniuk Nicholas Latifi autóját az utolsó tréningen történt balesete után, így teljes volt a mezőny az idény első időmérőjén.

Hamilton számára nem sikerült tökéletesen az első mért kör a Q1-ben, és öt perccel az idő lejárta előtt még csak a 14. helyen állt. Nem sokkal később azonban sikerült javítania, és bár nem vette át a vezetést, csak egy tizedmásodperccel volt lassabb, mint az akkor az élen álló Max Verstappen.

A Q1 utolsó percében Lance Stroll ment egy igen jó kört, amivel az élre állt. Később Verstappen, Bottas és Hamilton is túlszárnyalta Stroll körét, aki így a negyedikként jutott be a Q2-be. KiesettMagnussen, Russell, Giovinazzi, Räikkönen és Latifi.

33. OSZTRÁK NAGYDÍJ
JÚLIUS 3., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.816
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.304
JÚLIUS 4., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.130
Időmérő: 1. Bottas 1:02.939
JÚLIUS 5., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 306.452 km) rajtja: 15.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 12., 15.10Stájer Nagydíj
Július 19., 15.10Magyar Nagydíj
Augusztus 2., 16.10
Brit Nagydíj

A Q2-ben a Mercedes párosa állt az élen Hamilton, Bottas sorrendben az első gyors körök után. Alexander Albonnál vélhetően technikai probléma adódott, ugyanis az első próbálkozása után csak a 13. helyre tudott előrelépni, és már a Q1 végén is szerelték a Red Bullját.

Albon végül az utolsó percben ugrott előre a harmadik pozícióba, így sikerült biztosítani a helyét a Q3-ban. Ez már nem így volt Sebastian Vettel esetében, aki éppen a csapattársa miatt esett ki, hiszen a tizedik pozícióban Charles Leclerc végzett. Vettel mellett Gasly, Kvjat, Ocon és Grosjean számára ért véget a kvalifikáció a Q2-ben.

A Q3-ban az első gyors kör annyira jól sikerült Bottas számára, hogy a hétvége első 1:02-es idejével és új pályacsúccsal vezette a listát az első percek után. A második próbálkozás a kavicságyba vezette a finnt, akinél így biztossá vált, hogy már nem tud javítani a Q3-ban. Szerencséjére Hamiltonnak sem sikerült felülmúlnia csapattársa első gyors körét, és 12 ezredmásodperces hátránnyal meg kellett elégednie a második rajthellyel. A második sor Verstappené és Norrisé lett.

Folytatás a vasárnap 15.10-kor rajtoló versennyel!

OSZTRÁK NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:02.939 átlag: 246.981 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:02.951 0.012 mp. h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:03.477 0.538
4. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:03.626 0.687
5. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:03.868 0.929
6. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:03.868 0.929
7. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:03.923 0.984
8. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:03.971 1.032
9. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:04.029 1.090
10. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:04.239 1.300
11. Sebastian Vettel német Ferrari 1:04.206 1.191
12. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:04.305 1.290
13. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1:04.431 1.416
14. Esteban Ocon francia Renault 1:04.643 1.628
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:04.691 1.676
16. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:05.164 1.140
17. George Russell brit Williams-Mercedes 1:05.167 1.143
18. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:05.175 1.151
19. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:05.224 1.200
20. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:05.757 1.733
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Verstappen 1:04.024 1. Bottas 1:03.015
2. Bottas 1:04.111 2. Hamilton 1:03.096
3. Hamilton 1:04.198 3. Albon 1:03.746
4. Stroll 1:04.309 4. Norris 1:03.819
5. Leclerc 1:04.500 5. Pérez 1:03.860
6. Sainz 1:04.537 6. Stroll 1:03.955
7. Pérez 1:04.543 7. Sainz 1:03.971
8. Vettel 1:04.554 8. Verstappen 1:04.000
9. Ricciardo 1:04.556 9. Ricciardo 1:04.023
10. Gasly 1:04.603 10. Leclerc 1:04.041
11. Norris 1:04.606 11. Vettel 1:04.206
12. Albon 1:04.661 12. Gasly 1:04.305
13. Ocon 1:04.933 13. Kvjat 1:04.431
14. Kvjat 1:05.031 14. Ocon 1:04.643
15. Grosjean 1:05.094 15. Grosjean 1:04.691
16. Magnussen 1:05.164
17. Russell 1:05.167
18. Giovinazzi 1:05.175
19. Räikkönen 1:05.224
20. Latifi 1:05.757

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik