Bottas nyert az osztrák káoszban Leclerc és Norris előtt

H. Á., H. L.H. Á., H. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.05. 14:40
null
Bottas pályafutása nyolcadik győzelmét szerezte meg (Fotó: AFP)
Nem akármilyen futammal tért vissza 217 nap után a Formula–1: az óriási felfordulással záruló versenyen Valtteri Bottas diadalmaskodott, második helyen Charles Leclerc zárt a Ferrarival, míg a harmadik Lando Norrist lett a McLarennel. Utóbbi pályafutása első F1-es dobogóját ünnepelhette, miután az öt másodperces büntetéssel sújtott Lewis Hamiltont két tizeddel megelőzte.

Hosszú szünet, 217 nappal a tavalyi abu-dzabi szezonzáró után újra felbőgtek a motorok, és F1-es versenyt rendeztek, igaz, nézők nélkül, s a csapatok is csökkentett létszámmal érkeztek csak Spielbergbe.

A szombati időmérőn ugyan a két Mercedes kibérelte az első sort, ám a rajtnál mégis Max Verstappen Red Bullja állhatott a rajtelsőséget megszerző Valtteri Bottas Mercedese mellé a második helyre, miután Lewis Hamilton fél órával a start előtt három rajthelyes rajtbüntetést kapott, mert az időmérőn nem vette figyelembe a sárga zászlót.

A rajt után Bottas simán megőrizte az első helyét, nagyon hamar elhúzott, Verstappen is megőrizte a második helyét, a nagy vesztes a 3. helyről staroló McLarennel Lando Norris volt, akit a másik Red Bullban Alexander Albon és Hamilton is megelőzte.

Az eltérő taktikával az élmezőnyből egyedül keményebb, közepes keveréken rajtoló Max Verstappenről nem derült ki, hogy mennyire volt jó ötlet a közepesen indulni, a 11. körben ugyanis váratlanul lelassult a Red Bullja, így feladni kényszerült. Hasonlóképpen műszaki okok miatt adta fel Daniel Ricciardo (Renault) és Lance Stroll (Racing Point) is még a 20. kör előtt.

Az élen ekkor már gondol nélkül haladt a két Mercedes, Bottas könnyen tartotta biztonságos távolságban Hamiltont. Az autókázásba aztán egy biztonsági autós fázis hozott némi pezsgést, Kevin Magnussen kiesése miatt beküldött biztonsági autós fázis alatt a mezőny letudta első kerékcseréjét. A biztonsági autó távozása után aztán Sebastian Vettel vonta magára a figyelmet, amikor ütközött utódjával, Carlos Sainzzal, s megpördült.

A folytatásban már megint éppen unalmassá vált volna a futam – Albon zárkózott a két Mercedesre az élen –, amikor rádión figyelmeztették a német csapat pilótáit, hogy gond lehet az autóval és kíméljék azt. George Russel kiesése miatt aztán másodszor is jött a biztonsági autó az 50. körben, Albon pedig feldobta a lágyabb gumikat, így próbálta támadni a negyedik helyről Pérezt.
S milyen jól tette, hogy váltott: az újra rajtot követően az első lehetőségnél feljött a harmadik helyre, s azonnal jött is vissza a biztonsági autó, mert Kimi Räikkönnen jobb elsője leszakadt, s elszabadult.

Az újabb újra rajt után továbbra is Albon maradt a figyelem középpontjában, aki már a második helyen álló Hamiltont támadta, s ahol néhány körrel korábban Pérezt, most a címvédőt is megelőzte. Majdnem, a Red Bull és a Mercedes ugyanis összeért, s a thaiföldi versenyző megpördült és a mezőny végére esett vissza. Hamiltont pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották.

Így viszont a tulajdonképpen csendes versenyt futó Leclerc került helyzetbe, miután nagy tempóra kapcsolva előbb Norrist előzve feljött a negyedik helyre, majd Pérezt is megelőzve a harmadikra, s ekkor ő már tudta, hogy valójában a második lesz, mert Hamilton előnye csak 2 másodperc volt előtte.

Néhány körrel a vége előtt aztán az is kiderült, hogy Pérez is ötmásodperces büntetést kap, mert túl gyorsan ment a bokszutcában, így Lando Norris előtt ott volt a lehetőség, hogy pályafutása során először dobogóra állhasson: és ez végül sikerült is neki, 4.8 másodperccel Hamilton mögött szelte át a célvonalat a leintés pillanatában.

A futamot végül Valtteri Bottas nyerte, de a második Charles Leclerc, a harmadik pedig Norris, a kaotikus hajrával záruló versenyt egyébként mindössze 11 versenyző fejezte be, az egyedüli, aki pont nélkül finiselt: az egyetlen újonc, a Williams kanadai pilótája, Nicolas Latifi.

Folytatás egy hét múlva, ugyanígy Spielberg, az 1. Stájer Nagydíjjal.

A dobogósok, balról jobbra: Leclerc, Bottas, Norris (Fotó: AFP)
A dobogósok, balról jobbra: Leclerc, Bottas, Norris (Fotó: AFP)

 

 

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig.

AZ OSZTRÁK NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:30:55.739
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 2.700 mp h.
3. Lando Norris brit McLaren-Renault 5.491 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 5.689 mp h.
5. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 8.903 mp h.
6. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 15.092 mp h.
7. Pierre Gasly francia Alpha Tauri-Honda 16.682 mp h.
8. Esteban Ocon francia Renault 17.456 mp h.
9. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 21.146 mp h.
10. Sebastian Vettel német Ferrari 24.545 mp h.
11. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 31.650 mp h.
12. Danyiil Kvjat orosz Alpha Tauri-Honda 4 kör h.
13. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 4 kör h.

FELADTÁK

megtett körök
  Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 53
  George Russell brit Williams-Mercedes 49
  Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 49
  Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 24
  Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 20
  Daniel Ricciardo ausztrál Renault 17
  Max Verstappen holland Red Bull-Honda 11
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Valtteri Bottas 1 1 1 25
2. Charles Leclerc 1 1 18
3. Lando Norris 1 1 1 16
4. Lewis Hamilton 1 12
5. Carlos Sainz 1 10
6. Sergio Pérez 1 8
7. Pierre Gasly 1 6
8. Esteban Ocon 1 4
9. Antonio Giovinazzi 1 2
10. Sebastian Vettel 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 37
2. McLaren-Renault 26
3. Ferrari 19
4. Racing Point-Mercedes 8
5. Alpha Tauri-Honda 6
6. Renault 4
7. Alfa Romeo-Ferrari 2
8. Williams-Mercedes 0
9. Red Bull-Honda 0
10. Haas-Ferrari 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik