Hamilton simán győzött, a Ferrarik egymással ütköztek

Vágólapra másolva!
2020.07.12. 14:29
A szombatinál jóval barátságosabb időjárás fogadta a mezőnyt Spielbergben az első Stájer Nagydíjon, amelynek első körében a két Ferrari összeütközött egymással; Charles Leclerc elismerte a felelősséget csapattársa kilökéséért. Lewis Hamilton simán nyert, Valtteri Bottas a végén jött fel a második helyre, megelőzve Max Verstappent.

Hamilton gond nélkül nyert (Fotó: AFP)
Hamilton gond nélkül nyert (Fotó: AFP)
Hamilton gond nélkül nyert (Fotó: AFP)
Hamilton gond nélkül nyert (Fotó: AFP)
Hamilton gond nélkül nyert (Fotó: AFP)

 

A Formula–1 70 éves története során először fordult elő, hogy egymást követő két versenynek ugyanaz a pálya ad otthont. Az első Stájer Nagydíj rajtja a Red Bull Ringen jóval mozgalmasabbra sikerült, mint a múlt heti Osztrák Nagydíjé, és erről elsősorban a mezőny második felében küzdő két Ferrari tehetett.

Charles Leclerc ugyanis túl nagy önbizalommal érkezett a hármas kanyar „nagyon belső ívére”, ahol belecsúszott csapattársába, Sebastian Vettelbe, aki a normál értelmezés szerinti belső íven próbált elfordulni. A manővernek köszönhetően aztán Vettel hátsó szárny nélkül poroszkált vissza a bokszba, és az első kör végén feladta, és néhány kör múlva Leclerc versenye is véget ért: a csapata úgy döntött, nincs értelme kockáztatni a sérült padlólemezű autóval egy esetleges balesetet.

1. STÁJER NAGYDÍJ
JÚLIUS 10., PÉNTEK
1. szabadedzés:1. Pérez 1:04.867
2. szabadedzés:1. Verstappen 1:03.660
JÚLIUS 11., SZOMBAT
3. szabadedzés:törölték
Időmérő: 1. Hamilton 1:19.273
JÚLIUS 12., VASÁRNAP
Verseny: 1. Hamilton 2. Bottas 3. Verstappen
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 19., 15.10Magyar Nagydíj
Augusztus 2., 16.10
Brit Nagydíj
Augusztus 9. 16.10A 70. Évforduló Nagydíja

Az első helyről rajtoló Lewis Hamilton könnyedén befordult a rajt után az első helyen, miközben a 2. helyről induló Verstappennek Carlos Sainzra kellett figyelnie, így nem tudta támadni az éllovast.

A két Ferrari ütközése miatt beküldött biztonsági autó távozása után Hamilton szép fokozatosan lerázta magáról üldözőit, gyakorlatilag ellenfél nélkül futotta az élen a leggyorsabb köröket, míg csapattársa, Valtteri Bottas feljött harmadiknak Verstappen mögé.

A 25. körben a második helyen haladó Max Verstappen kezdte a kerékcseréket, majd, amikor Hamilton is kijött, rövid időre Bottas állt az élre, míg Sainz kerékcseréjét a McLaren elrontotta, így a spanyol le is iratkozott a dobogóról. A kerékcserék során a Renault behívta a bokszba Esteban Ocont, a francia kiszállt az autójából, mint később kiderült, hűtésprobléma miatt vonultak vissza.

Az élen visszaállt a Hamilton, Verstappen, Bottas sorrend a kerékcserék után, majd közel fél perccel mögöttük jöttek a többiek Alexander Albon vezetésével.

A „B-ligában”, vagyis a további pontszerző helyekért nagy csata zajlott Sergio Pérez több szép előzéssel tört fel az ötödik helyre a boksz meglátogatása után, s meg is futotta a verseny leggyorsabb körét, miközben már DRS-távolságra követte Albont, előzni azonban nem tudott. Eközben az élen egyre egyértelműbbé vált, hogy Hamilton pályafutása 85. győzelmét aratja, Verstappen ugyanis nyolc, Bottas pedig 11 másodpercre volt tőle.

A hajrára fordulva aztán Bottas is nyithatta a hátsó szárnyát Verstappent üldözve, s öt körrel a vége előtt már előzni próbált, ám a holland egy három kanyaron át tartó manővert még vissza tudott verni. Egy körrel később azonban már nem járt sikerrel az egyre kevésbé tapadó gumikon: a finn elhúzott mellette.

Az utolsó körökben Pérez megpróbálta megelőzni Albont, a mexikói első szárnya bánta, és mint a végén kiderült: az ötödik helye is – a Lance Stroll-lal és Daniel Ricciardóval harcoló Lando Norris az utolsó kanyarból kifordulva előzte meg Pérezt.

A múlt heti káoszfutam után ezúttal – az első és az utolsó köröket leszámítva – sokkal nyugodtabb versenyt futottak a versenyzők a Red Bull Ringen. Hamilton győzelmét semmi sem veszélyeztette, ám második helyének köszönhetően továbbra is Valtteri Bottas áll az összetett élén.

 

A STÁJER NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1.Lewis HamiltonbritMercedes1:22.50.683
2.Valtteri BottasfinnMercedes13.719 mp h.
3.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda33.698
4.Alexander AlbonthaiföldiRed Bull-Honda44.400
5.Lando NorrisbritMcLaren-Renault1:01.470
6.Sergio PérezmexikóiRacing Point-Mercedes1:02.387
7.Lance StrollkanadaiRacing Point-Mercedes1:02.453
8.Daniel RicciardoausztrálRenault1:02.591
9.Carlos Sainz Jr.spanyolMcLaren-Renault1 kör
10.Danyiil KvjatoroszAlphaTauri-Honda1 kör
11.Kimi RäikkönenfinnAlfa Romeo-Ferrari1 kör
12.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1 kör
13.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1 kör
14.Antonio GiovinazziolaszAlfa Romeo-Ferrari1 kör
15.Pierre GaslyfranciaAlphaTauri-Honda1 kör
16.George RussellbritWilliams-Mercedes2 kör
17.Nicholas LatifikanadaiWilliams-Mercedes2 kör
FELADTÁKMEGTETT KÖRÖK
Esteban OconfranciaRenault25
Charles LeclercmonacóiFerrari4
Sebastian VettelnémetFerrari1
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYK*PONT
1. Valtteri Bottas12243
2. Lewis Hamilton11237
3. Lando Norris12126
4. Charles Leclerc1118
5. Sergio Pérez216
6. Max Verstappen1115
7. Carlos Sainz2113
8. Alexander Albon212
9. Pierre Gasly26
10. Lance Stroll16
11. Daniel Ricciardo14
11. Esteban Ocon14
13. Antonio Giovinazzi22
14. Danyiil Kvjat21
15. Sebastian Vettel11
*: LEGGYORSABB KÖRÖK
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes80
2. McLaren-Renault39
3. Red Bull-Honda27
4. Racing Point-Mercedes22
5. Ferrari19
6. Renault8
7. Alpha Tauri-Honda7
8. Alfa Romeo-Ferrari2
9. Williams-Mercedes0
10. Haas-Ferrari0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik