F1: három futammal bővül a 2020-as idény menetrendje!

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.24. 16:18
null
2013 után tér vissza az F1 mezőnye a Nürburgringre (Fotó: AFP)
A Formula–1 hivatalos honlapján bejelentették, hogy három versennyel bővült a 2020-as versenynaptár: októberben a Nürburgringen és Portugáliában, november elsején Imolában lesz nagydíj.



A formula1.com beszámolója szerint nagy visszatérőkről van szó, Imolában 2006-ban volt legutóbb futam, a Nürburgringen 2013-ben, Portugáliában pedig 1996 óta először lesz verseny, Portimaóban viszont először.

Az imolai nagydíjjal kapcsolatban kiemelik, hogy két nap alatt rendezik meg, a pontos formátumról még nem született megegyezés, de minden bizonnyal csak egy szabadedzés lesz az időmérő előtt, valamint a verseny.

A bejelentéssel a 2020-as menetrend tízről 13 futamosra bővült, a Formula–1 reméli, hogy 15–18-ra sikerül ezt még kibővíteni a későbbiekben, decemberi zárással a Perzsa-öbölben.

A végleges menetrend a következő hetekben készül el, ugyanakkor a koronavírus-járvány és annak korlátozásai miatt az F1 bejelentette, hogy nem lehetséges idén Brazíliában, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában futamot rendezni.

„Örömmel tölt el bennünket, hogy sikerült jelentős előrehaladást elérni a 2020-as menetrenddal kapcsolatban, és üdvözöljük a Nürburgringet, Portimaót és Imolát az idei rendezők között” – mondta Chase Carey, az F1 tulajdonosa és vezérigazgatója.

A 2020-AS VERSENYNAPTÁR**
rajt*győztes
pole pozíció
Július 5. Osztrák Nagydíj, Spielberg 15.10BottasBottas
Július 12.Stájer Nagydíj,Spielberg15.10 Hamilton***Hamilton
Július 19. Magyar Nagydíj, Mogyoród 15.10 Hamilton*** Hamilton
Augusztus 2. Brit Nagydíj, Silverstone 16.10
Augusztus 9.A 70. Évforduló Nagydíja, Silverstone16.10
Augusztus 16. Spanyol Nagydíj, Barcelona 15.10
Augusztus 30.Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps15.10
Szeptember 6. Olasz Nagydíj, Monza 15.10
Szeptember 13.Toszkán Nagydíj, Mugello
15.10
Szeptember 27.
Orosz Nagydíj, Szocsi
13.10
Október 11.
Eifel Nagydíj, Nürburgring
Október 25.Portugál Nagydíj, Portimao
November 1.Emilia Romagna Nagydíj, Imola

*: A rajtidőpontok magyar idő szerint értendőek
**: A vezetőség a következő hetekben ismerteti a versenynaptár további részleteit
***: A Renault óvása miatt nem hivatalos végeredmény

A VB ÁLLÁSA
VERSENYZŐK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Lewis Hamilton 2 2 3 1 63
2. Valtteri Bottas 1 3 3 58
3. Max Verstappen 2 2 33
4. Lando Norris 1 2 1 26
5. Alexander Albon 2 22
6. Sergio Pérez 3 22
7. Charles Leclerc 1 1 18
8. Lance Stroll 2 18
9. Carlos Sainz 3 1 15
10. Sebastian Vettel 2 9
11. Daniel Ricciardo 2 8
12. Pierre Gasly 1 6
13. Esteban Ocon 1 4
14. Antonio Giovinazzi 1 2
15. Kevin Magnussen 1 1
15. Danyiil Kvjat 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 121
2. Red Bull-Honda 55
3. McLaren-Renault 41
4. Racing Point-Mercedes 40
5. Ferrari 27
6. Renault 12
7. AlphaTauri-Honda 7
8. Alfa Romeo-Ferrari 2
9. Haas-Ferrari 1
10. Williams-Mercedes 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik