Hamilton megforgás után körrekorddal a pole-ban a brit időmérőn

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.01. 14:33
null
Hamilton pályafutása 91. rajtelsőségét jegyezte (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a Brit Nagydíj időmérőjén. Az angol pilóta mögött Valtteri Bottas végzett a másik Mercedesszel, míg mögülük Max Verstappen rajtolhat a Red Bull-lal. Hamilton miatt a Q2-ben a piros zászlót is lengetni kellett, azonban így is meg tudta szerezni a hetedik rajtelsőségét a hazai versenyén.

 

A szürke felhők már a harmadik szabadedzés idején beborították Silverstone egét, és az időmérő kezdetéig sem tágítottak onnan. A pálya hőmérséklete bő 10 Celsius-fokkal volt hűvösebb a pénteki csúcsnál, és az sem volt kizárt, hogy leszakad az ég a kvalifikáció alatt.

71. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 31., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:27.422
2. szabadedzés: 1. Stroll 1:27.274
AUGUSZTUS 1., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas 1:25.873
Időmérő: 1. Hamilton 1:24.303
AUGUSZTUS 2., VASÁRNAP
A verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja: 15.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 9., 15.10A 70. Évforduló Nagydíja
Augusztus 16., 15.10
Spanyol Nagydíj
Augusztus 30., 15.10Belga Nagydíj

Péntekről szombatról azonban nemcsak az időjárás változott, hanem az is biztossá vált, hogy az AlphaTauri orosz versenyzőjét, Danyiil Kvjatot 5 rajthelyes hátrasorolással sújtották a váltócseréje miatt. A harmadik tréninget a tizenegyedik helyen záró pilótán kívül Alexander Albon és Daniel Ricciardo autóján is változtatást hajtott végre a csapata, azonban egyik módosításért sem jár büntetés. A thaiföldi RB16-osában az elektronikai meghibásodás után az egyik motorkomponenst, míg az ausztrálnál a felfedezett hajszálrepedés miatt a teljes karosszériát kellett kicserélni.

Albon a probléma miatt majd' 45 percen keresztül vesztegelt a garázsban a harmadik tréningen, így megint értékes pályaidőt vesztett. Hozzá hasonlóan Vettel hétvégéje is meglehetősen rosszul alakult eddig: a német először kihagyta szinte az egész első szabadedzést, aztán a másodikon és a harmadikon is problémákba ütközött. A négyszeres világbajnok csapattársa, Charles Leclerc azonban biztató eredményeket ért el, igaz, ez nagyrészt a Ferrari agresszív szárnyállásának volt köszönhető.

Az időmérő legnagyobb kérdése az volt, hogy Bottasnak sikerül-e egymás után a második évben is megszerezni a pole pozíciót, illetve az, hogy a koronavírusos Sergio Pérezt helyettesítő Nico Hülkenberg és a Racing Point mennyire tud még előrelépni.

Az első szakaszban Bottas bizonyult a leggyorsabbnak, míg mögötte márkatársa, Hamilton zárt 99 ezredes lemaradással. Harmadikként Verstappen érkezett 3 tizedes hátránnyal, majd következett Lance Stroll vezérletével a Racing Point kettőse, az újabb remek kört jegyző Pierre Gasly, Esteban Ocon, a Ferrari duója és Alexander Albon az első tízesben.

RUSSELLT MEGBÜNTETTÉK
A Williams brit pilótáját 5 helyes hátrasorolással és 3 büntetőponttal sújtották az időmérőt követően a dupla sárga zászlós jelzés figyelmen kívül hagyása miatt.

Rajtuk kívül még Ricciardo, a McLaren duója, valamint Danyiil Kvjat és George Russell jutott tovább, utóbbi pilótát azonban a kvalifikáció után vizsgálni fogják, mert nem biztos, hogy kellőképpen lelassított a csapattársa, Nicholas Latifi által előidézett sárga jelzés alatt.

Kiesett: Kevin Magnussen, Antonio Giovinazzi, Kimi Räikkönen, Romain Grosjean és Latifi.

A második szakaszban aztán többen is közepes keveréken próbálkoztak: először a Mercedes, a Red Bull és a Racing Point párosa, illetve Charles Leclerc hajtott ki a sárga oldalfalú Pirellikken. Bottas rögtön 1:25.015-ös pályarekordot jegyzett, míg Hamilton megforgott az első gyors körén. A brit sok törmeléket hordott fel a pályára, s a takarítás idejére meg is szakították az időmérőt.

A piros zászlós szünetet követően a címvédő nem is várt sokáig, azonnal elindult egy újabb próbálkozásra, ami nem is sikerült rosszul, hiszen feljött a második helyre. A Mercedes-pilóták mögött Verstappen, Sainz, Leclerc, Ocon, Ricciardo, Norris, Vettel és Stroll sorrend alakult ki, utóbbi továbbjutása viszont nem sokon múlt, hiszen ezredre azonos kört teljesített Gaslyval. Kettejük között az döntött, hogy a Racing Point-versenyző előbb futotta a körét.

Kiesett: Gasly mellett Albon, Hülkenberg, Kvjat és Russell.

A harmadik szakaszban Hamilton állt először az élre, és a brit második próbálkozásra sem talált legyőzőre, 1:24.303-as körrekordjával pályafutása 91. rajtelsőségét szerezte meg. A címvédő az angol pályán elért hetedik pole pozíciójával nem mellesleg csúcsot döntött, nála többször egyetlen versenyző sem tudott az élen végezni a hazai időmérőjén a Formula–1 történetében.

A Mercedes első rajtsorát Bottas második helye tette teljessé, harmadikként pedig Verstappen végzett a Red Bull-lal. A negyedik egy remek kör után Leclerc lett, majd Norris, Stroll, Sainz, Ricciardo, Ocon és Vettel egészítette ki az első tízes sorát.

Folytatás vasárnap 15 óra 10 perckor a versennyel.

BRIT NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:24.303 átlag: 251.564 km/ó
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:24.616 0.313 mp. h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:25.325 1.022
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:25.427 1.124
5. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:25.782 1.479
6. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:25.839 1.536
7. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:25.965 1.662
8. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:26.009 1.706
9. Esteban Ocon francia Renault 1:26.209 1.906
10. Sebastian Vettel német Ferrari 1:26.339 2.036
11. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:26.501 1.486
12. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:26.545 1.530
13. Nico Hülkenberg német Racing Point-Mercedes 1:26.566 1.551
14. Danyiil Kvjat* orosz AlphaTauri-Honda 1:26.744 1.729
15. George Russell** brit Williams-Mercedes 1:27.092 2.077
16. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:27.158 1.357
17. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:27.164 1.363
18. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:27.366 1.565
19. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:27.643 1.842
20. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:27.705 1.904

*5 rajthelyes büntetés váltócsere miatt

**5 rajthelyes büntetés a dupla sárga zászlós jelzés figyelmen kívül hagyása miatt

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Bottas 1:25.801 1. Bottas 1:25.015
2. Hamilton 1:25.900 2. Hamilton 1:25.347
3. Verstappen 1:26.115 3. Verstappen 1:26.144
4. Stroll 1:26.243 4. Sainz 1:26.149
5. Hülkenberg 1:26.327 5. Leclerc 1:26.203
6. Gasly 1:26.343 6. Ocon 1:26.252
7. Ocon 1:26.396 7. Ricciardo 1:26.339
8. Vettel 1:26.469 8. Norris 1:26.420
9. Leclerc 1:26.550 9. Vettel 1:26.455
10. Albon 1:26.565 10. Stroll 1:26.501
11. Ricciardo 1:26.677 11. Gasly 1:26.501
12. Sainz 1:26.715 12. Albon 1:26.545
13. Russell 1:26.732 13. Hülkenberg 1:26.566
14. Kvjat 1:26.774 14. Kvjat 1:26.744
15. Norris 1:26.855 15. Russell 1:27.092
16. Magnussen 1:27.158
17. Giovinazzi 1:27.164
18. Räikkönen 1:27.366
19. Grosjean 1:27.643
20.Latifi1:27.705
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik