
Az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában az I-csoport rangadóján a Benfica az Evertont fogadta. A liverpooli csapat eddig mindkét mérkőzését megnyerte, míg a portugáloknak 3 pontja volt a találkozó előtt.
A 14. percben az első valamirevaló helyzetükből megszerezték a vezetést a hazaiak: César Peixoto adott középre a bal oldalról, és a hosszú oldalon érkező Javier Saviola kapásból a hosszú sarokba lőtt. Az argentin földre lőtt labdája egy pattanás után vágódott Tim Howard feje fölött a hálóba.
Az első játékrészben felváltva veszélyeztettek a csapatok, talán Dinijar Biljaletgyinov állt a legközelebb a gólszerzéshez, de több gól már nem esett, így 1–0-s hazai vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.
Bő két perccel a második félidő elkezdése után viszont már 3–0-t mutatott az eredményjelző tábla. Előbb Saviola tört be a tizenhatoson belülre, lapos, lövésszerű beadásába az ötösön álló Óscar Cardozónak csak bele kellett tennie a lábát, majd Ángel Di María száguldott el a bal szélen, pontos beadását pedig a berobbanó Cardozo fejelte Howard kapujába.
A lisszaboni csapat ezután sem állt le, az 51. percben újabb gólt szerzett a lisszaboni alakulat: Pablo Aimar szögletét követően Luisao ismét fejes góllal mattolta az amerikai kapust.
A 82. percben ismét betalált a Benfica, Di María újabb gólpassza után Saviola második találatát is megszerezte a mérkőzésen, kiütésessé téve a különbséget.
Több gól már nem esett, a lisszaboniak tehát 5–0-ra kiütötték angol riválisukat, ami az egyik legmeglepőbb eredmény a hét órakor kezdődő meccsek közül.
A csoport másik mérkőzésén a pont nélkül álló BATE Boriszov a hárompontos AEK Athént fogadta. Az U20-as világbajnokság után a görög fővárosba vasárnap visszatérő Németh Krisztián a kezdőcsapatban kapott helyet. A magyar csatár a 31. percben gyönyörűen fordult kapura egy bal oldali lapos beadás után, és védője csak visszarántani tudta. A megítélt büntetőből Ismael Blanco meg is szerezte a vezetést a vendégeknek a 31. percben.
Az 52. percben Aljakszandr Pavlav révén egyenlítettek a hazaiak, majd Alekszandr Alumona is betalált a 86. percben, a fehérorosz együttes tehát meg tudta fordítani a mérkőzést. Németh Krisztiánt a 82. percben lecserélte edzője.
A Toulouse sem úszta meg a nagy verést a Sahtar Doneck ellen, a korábban a Partizant és az FC Brugest is 4–1-re legyőző ukrán gárda ugyanis 4–0-ra diadalmaskodott a francia csapat felett. Már a 39. percben három góllal vezetett az UEFA-kupa utolsó kiírásának a győztese, a végeredményt a két gólt szerző Adriano állította be a második félidő elején.
A J-csoport másik mérkőzésén az FC Bruges a horvát Ivan Perisic duplájával győzött a Partizan Beograd ellen, ezzel a szerb csapat továbbjutási esélyei szinte a nullára csökkentek.
Dzsudzsák Balázs végig a pályán volt a PSV színeiben, amely hazai pályán 1–0-ra nyert az FC Köbenhavn ellen, és mivel a másik találkozón a Sparta Praha megverte a CFR Clujt, az eindhoveni alakulat hárompontos előnnyel áll a kvartett élén. A holland gárda gólját az első félidőben büntetőt hibázó brazil Reis szerezte, mégpedig Dzsudzsák beadását követően.
Az Austria Wien a sérült Sáfár Szabolcs nélkül fogadta a Werder Brement, amely Claudio Pizarro duplájával már 2–0-ra vezetett, a bécsiek azonban Emin Sulimani révén előbb szépítettek, majd a brazil Schumacher (eredeti nevén Thiago Maier dos Santos) találatával egyenlítettek is.
A portugál Nacional hiába vezetett sokáig Bilbaóban, a baszk csapat fordítani tudott, így megszerezte második győzelmét a csoportkörben.
| G-CSOPORT, 3. FORDULÓ |
| Salzburg (osztrák)–Levszki (bolgár) 1–0 (Svento 45.) |
| Lazio (olasz)–Villarreal (spanyol) 2–1 (Zárate 20., Rocchi 90., ill. Eguren 41.) |
| H-CSOPORT, 3. FORDULÓ |
| Sheriff (moldovai)–Twente (holland) 2–0 (Balima 41., Jymmy 90.) |
| Steaua Bucuresti (román)–Fenerbahce (török) 0–1 (Kazim-Richards 58.) |
| I-CSOPORT, 3. FORDULÓ |
| BATE (fehérorosz)–AEK (görög) 2–1 (Pavlav 52., Alumona 86., ill. Blanco 31. – 11–esből) |
| Benfica (portugál)–Everton (angol) 5–0 (Saviola 14., 82., Cardozo 47., 48., Luisao 51.) |
| J-CSOPORT, 3. FORDULÓ |
| Sahtar (ukrán)–Toulouse (francia) 4–0 (Fernandinho 8. – tizenegyesből, Adriano 24., 56., Hübschmann 39.) |
| FC Bruges (belga)–Partizan (szerb) 2–0 (Perisic 4., 58.) |
| K-CSOPORT, 3. FORDULÓ |
| PSV (holland)–FC Köbenhavn (dán) 1–0 (Reis 72.) |
| Sparta (cseh)–CFR Cluj (román) 2–0 (Kucka 15., Hubník 32.) |
| L-CSOPORT, 3. FORDULÓ |
| Austria (osztrák)–Werder Bremen (német) 2–2 (Sulimani 72., Schumacher 87., ill. C. Pizarro 19., 63.) |
| Athletic Bilbao (spanyol)–Nacional (portugál) 2–1 (Etxeberria 70., F. Llorente 86., ill. Micael 43.) |
| A G-CSOPORT ÁLLÁSA | |||||||
| 1. Salzburg | 3 | 3 | 0 | 0 | 5-1 | +4 | 9 |
| 2. Lazio | 3 | 2 | 0 | 1 | 7-3 | +4 | 6 |
| 3. Villarreal | 3 | 1 | 0 | 2 | 2-4 | -2 | 3 |
| 4. Levszki Szófia | 3 | 0 | 0 | 3 | 0-6 | -6 | 0 |
| A H-CSOPORT ÁLLÁSA | |||||||
| 1. Fenerbahce | 3 | 2 | 0 | 1 | 3-2 | +1 | 6 |
| 2. Sheriff | 3 | 1 | 1 | 1 | 2-1 | +1 | 4 |
| 3. Twente | 3 | 1 | 1 | 1 | 2-3 | -1 | 4 |
| 4. Steaua Bucuresti | 3 | 0 | 2 | 1 | 0-1 | -1 | 2 |
| AZ I-CSOPRT ÁLLÁSA | |||||||
| 1. Benfica | 3 | 2 | 0 | 1 | 7-1 | +6 | 6 |
| 2. Everton | 3 | 2 | 0 | 1 | 6-6 | 0 | 6 |
| 3. BATE Boriszov | 3 | 1 | 0 | 2 | 3-5 | -2 | 3 |
| 4. AEK Athén | 3 | 1 | 0 | 2 | 2-6 | -4 | 3 |
| A J-CSOPORT ÁLLÁSA | |||||||
| 1. Sahtar Doneck | 3 | 3 | 0 | 0 | 12-2 | +10 | 9 |
| 2. FC Bruges | 3 | 1 | 1 | 1 | 5-6 | -1 | 4 |
| 3. Toulouse | 3 | 1 | 1 | 1 | 5-8 | -3 | 4 |
| 4. Partizan Beograd | 3 | 0 | 0 | 3 | 3-9 | -6 | 0 |
| A K-CSOPORT ÁLLÁSA | |||||||
| 1. PSV | 3 | 2 | 1 | 0 | 4-2 | +2 | 7 |
| 2. Sparta Praha | 3 | 1 | 1 | 1 | 4-3 | +1 | 4 |
| 3. CFR Cluj | 3 | 1 | 0 | 2 | 2-3 | -1 | 3 |
| 4. Köbenhavn | 3 | 1 | 0 | 2 | 1-3 | -2 | 3 |
| AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA | |||||||
| 1. Werder Bremen | 3 | 2 | 1 | 0 | 8-5 | +3 | 7 |
| 2. Athletic Bilbao | 3 | 2 | 0 | 1 | 6-4 | +2 | 6 |
| 3. Austria Wien | 3 | 0 | 2 | 1 | 3-6 | -3 | 2 |
| 4. Nacional | 3 | 0 | 1 | 2 | 4-6 | -2 | 1 |







