Gera Zoltánék a csoportkörbe jutottak

Vágólapra másolva!
2009.08.27. 18:08
Címkék
Az Európa-liga negyedik, utolsó selejtezőkörében a Gaál Miklóssal felálló orosz Amkar Perm hazai pályán a bolgár Martin Kusev találatával 1–0-ra felülmúlta Gera Zoltán csapatát, a Fulhamet, ám így is az első mérkőzésen két góllal győztes angolok jutottak a csoportkörbe. A Werder Bremen a hazai pályán aratott sikere után idegenben is nyert, így szintén továbblépett.

Gera Zoltán együttese, a Fulham bár vereséget szenvedett, bejutott a csoportkörbe (Fotó: Action Images - archív)
Gera Zoltán együttese, a Fulham bár vereséget szenvedett, bejutott a csoportkörbe (Fotó: Action Images - archív)

 

A Fulham hazai pályán Andrew Johnson, Clint Dempsey és Bobby Zamora találatával már három góllal is vezetett, amikor az Amkar Vitalij Grisin révén szépíteni tudott, még esélyt hagyva a visszavágóra.

Az első mérkőzéshez hasonlóan mind Gera Zoltán, mind Gaál Miklós a kezdőcsapatban kapott helyet, és ezúttal nem csak Gaál, hanem Gera is végigjátszotta a találkozót, és a beszámolók szerint Gera csapata egyik legjobbja volt.

Az első félidőben a házigazda oroszok nagy fölényben játszottak, a találkozó első nagy ziccere is előttük adódott, a 27. percben a negyvenszeres bolgár válogatott Georgi Peev került hatalmas helyzetbe, ám a vendégek ausztrál kapusa, Mark Schwarzer hárítani tudott.

Két perccel később előbb Jean Carlos 16-oson belül leadott lövését blokkolták a vendégek, majd a kipattanót követően Martin Kusev próbálkozását is.

A játékrész zárásaként Schwarzer hibáját követően Ivan Cserencsikov fejelt egy méterről kapu fölé, így hiába játszott fölényben az orosz csapat, nem tudott egy félidő alatt közelebb jutni a csoportkörhöz.

A második félidőben Kusev az 53. és a 71. percben is ziccerbe került, ám ekkor még hibázott, nem úgy, mint a 90. percben, amikor Peev beadását követően fejelt Schwarzer kapujába (1–0, összesítésben 2–3).

Az utolsó percekben Kusev és Zsiljajev is betalálhatott volna, ez esetben pedig a továbbjutást is kiharcolhatták volna az oroszok, végül egyikük sem szerzett újabb gólt, így az angolok mentek tovább.

A Werder Bremen hazai pályán gólzáporos mérkőzésen, 6–3-ra legyőzte a kazah Aktobét, így nyugodtan készülhetett a visszavágóra, ahol már a 11. percben vezetést is szerzett: Mesut Özil beadását követően fejelt Claudio Pizarro a kapuba

A 37. percben a kirgiz Emil Kenzsiszarjev már a második sárga lapját is begyűjtötte, így kilátástalan helyzetbe hozva a hazaiakat.

A félidő zárásaként Pizarro Aaron Hunt passzából is betalált, így összesítésben már ötgólos előnnyel mehetett szünetre a német csapat (0–2, összesítésben 3–8).

A második játékrészben gól már nem esett, így is magabiztosan jutott tovább a Bremen.

Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC hazai pályán 3–1-re legyőzte a dán Bröndbyt, így 4–3-as összesítéssel továbbjutott.

A találkozón a vendégek szerezték meg a vezetést Rasmussen 51. percben szerzett találatával, amivel összesítésben már 3–1-re vezettek, majd Gojko Kacar negyedórával a lefújás előtt egyenlített.

Dárdai Pál 80. percben szerzett góljával már döntetlenre állt összesítésben a német csapat, majd Kacar négy perccel a vége előtt újra betalált, amivel továbblőtte a berlinieket.


 

Búcsúzott az Európa-ligától az UEFA-kupa 2008-as győztese, az orosz Zenit.Huszti Szabolcs együttese az idegenbeli 4–3-as vereség után a portugál Nacional csapatát fogadta hazai örnyezetben, és a 89. percig továbbjutásra állt Fatih Tekke góljával.A vendégek azonban az utolsó előtti percben Rúben Micael révén egyenlítettek, és 5-4-es összesítéssel kiütötték az orosz csapatot a sorozatból.


 

Huszti Szabolcs kezdőként lépett pályára, a 91. percben cserélte le edzője.


 

A belga Genk 4–2-re kikapott a francia Lille otthonában, és 6–3-as összesítéssel kiesett. A Genk második gólját Tőzsér Dániel szerezte, aki vlgigjátszotta a mérkőzést. A vendégeknél Tóth Balázs is kezdő volt, Köteles Lászlót viszont nem nevezték a találkozóra.


 

A héten szerződtetett Németh Krisztián ugyan még nem játszhatott a AEK Athén színeiben (még nem nevezhették a találkozóra) a román Vaslui elleni Európa-liga visszavágó mérkőzésen, de csapata nélküle is 3–0-ra győzött, és továbbjutott.

Vanczák Vilmos együttese, a svájci Sion 2–2-es döntetlent játszott a török Fenebahce otthonában, és ezzel 4–2-es összesítéssel búcsúzott. A magyar játékost a szünetben lecserélték, de az első félidőben gólt lőtt.


 

A holland PSV-t erősítő Dzsudzsák Balázs kezdőként lépett pályára, és végig is játszotta a Bnei Jehuda Tel-Aviv elleni mérkőzést, csapata 1–0-ra győzött, és 2–0-s összesítéssel továbbjutott.

László Csaba csapata, a skót Herats Balogh Jánossal a soraiban nyert 2–0-ra a horvát Dinamo Zagreb ellen, de 4–2-es össszesítéssel kiesett.


 

A spanyol Villarreal 6–1-re győzött a Fehér Csaba nélkül felálló holland NAC Breda ellen, és 9–2-es összesítéssel biztosította helyét az EL főtábláján.

Az olasz Roma többek között Francesco Totti mesterhármasával nyert 7–1-re, és jutott tovább a szlovák Kosice ellen. Bejutott a csoportkörbe a Lazio, a Hamburg, az Athletic Bilbao, a Valencia, meglepetésre kiesett viszont az Aston Villa a Rapid Wiennel szemben.


 

EURÓPA-LIGA
4. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK
CFR Cluj (román)–FK Sarajevo (bosnyák) 2–1 
Továbbjutott: a CFR Cluj 3–2–vel
Lille (francia)–Genk (belga) 4–2
Tj.: a Lille 6–3–mal
Heerenveen (holland)–PAOK (görög) 0–0
Tj.: a Heerenveen 1–1–gyel, idegenben lőtt góllal
Elfsborg (svéd)–Lazio (olasz) 1–0
Tj.: a Lazio 3–1–gyel
Tromsö (norvég)–Athletic Bilbao (spanyol) 1–1
Tj.: az Athletic Bilbao 4–3–mal
Austria Wien (osztrák)–Metalurg Doneck (ukrán 3–2) – hosszabbítás után
Tj: az Austria Wien 5–4–gyel
Metalurg Harkiv (ukrán)–Sturm Graz (osztrák) 0–1
Tj.: a Sturm Graz 2–1–gyel
FC Basel (svájci)–FK Baki (azeri) 5–1
Tj.: a Basel 8–2–vel
Liberec (cseh)–Dinamo Bucurest (román) 0–3 – 11–esekkel: 8–9
Tj.: a Dinamo Bucuresti 3–3–mal, 11–esekkel
Zilina (szlovák)–Partizan Beograd (szerb) 0–2
Tj.: a Partizan Beograd 3–1–gyel
AEK Athén (görög)–Vaslui (román) 3–0
Tj.: az AEK Athén 4–2–vel
Liteksz (bolgár)–BATE (fehérorosz) 0–4 – hosszabbítás után
Tj: a BATE 4–1–gyel
Sparta Praha (cseh)–Maribor (szlovén) 1–0
Tj.: a Sparta Praha 3–0–lal
Levadia (észt)–Galatasaray (török) 1–1
Tj.: a Galatasaray 6–1–gyel
Fenerbahce (török)–Sion (svájci) 2–2
Tj.: a Fenerbahce 4–2–vel
Hamburg (német)–Guingamp (francia) 3–1
Tj.: a Hamburg 8–1–gyel
Odense (dán)–Genoa (olasz) 1–1
Tj.: a Genoa 4–2–vel
Crvena zvezda (szerb)–Slavia Praha (cseh) 2–1
Tj.: a Slavia Praha 4–2–vel
Villarreal (spanyol)–NAC Breda (holland) 6–1
Tj.: a Villarreal 9–2–vel
Hearts (skót)–Dinamo Zagreb (horvát) 2–0
Tj.: a Dinamo Zagreb 4–2–vel
AS Roma (olasz)–Kosice (szlovák) 7–1
Tj.: az AS Roma 10–4–gyel
PSV (holland)–Bnei Yehuda (izraeli) 1–0
Tj.: a PSV 2–0–val
St. Patrick's (ír)–Steaua Bucuresti (román) 1–2
Tj.: a Steaua Bucuresti 3–1–gyel
Vorszkla Poltava (ukrán)–Benfica (portugál) 2–1
Tj.: Benfica 5–2–vel
Aston Villa (angol)–Rapid Wien (osztrák) 2–1
Tj.: a Rapid Wien 2–2–vel, idegenben szerzett több góllal
Toulouse (francia)–Trabzonspor (török) 0–1
Tj.: a Toulouse 3–2–vel
Valencia (spanyol)–Stabaek (norvég) 4–1
Tj.: a Valencia 7–1-gyel

FC Bruges (belga)-Lech Poznan (lengyel) 1–0

Tj: az FC Bruges, 1–1 után 11-esekkel

Hertha (német)–Bröndby (dán) 3–1
Tj.: a Hertha 4–3-mal
Zenit (orosz)–Nacional (portugál) 1–1
Tj.: a Nacional 5–4-gyel
Sigma Olomouc (cseh)–Everton (angol) 1–1
Tj.: az Everton 5–1-gyel
Slovan Bratislava (szlovák)–Ajax (holland) 1–2
Tj.: az Ajax 7˜–1-gyel
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)–Teplice (cseh) 1–1
Tj.: a Hapoel 3–2-vel
Amkar Perm (orosz)–Fulham (angol) 1–0
 Tj.: a Fulham 32-vel
 Aktobe (kazah)–Werder Bremen (német) 0–2
Tj.: a Werder 8–3-mal

Karabah (azeri)–Twente (holland) 0–0

Tj.: a Twente 31-gyel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik