Európa-liga: a Frankfurt és a Rangers is panaszt tett a döntő miatt

MTI/R. P.MTI/R. P.
2022.05.31. 13:09
null
A Frankfurt és a Rangers is panaszt tett (Fotó: AFP)
Az Eintracht Frankfurt és a Rangers FC is panaszt tett a labdarúgó Európa-liga döntőjében tapasztalt problémák miatt. A két klub kész együttműködni az európai szövetséggel (UEFA) és a spanyol illetékesekkel, hogy levonják a tanulságokat.

 

A május 18-i, sevillai mérkőzést a német csapat nyerte meg tizenegyesekkel. A találkozó után mindkét egyesület szurkolói arra panaszkodtak, hogy nem jutottak elég élelemhez és vízhez, noha nagyon meleg volt. A drukkerek más szervezési gondokról is beszámoltak, többek között a rendőrök fellépését és a motozást kifogásolták.

„Ezek a dolgok könnyedén nagyobb problémákhoz vezethettek volna azon az éjszakán. Csak a két tábor egymás iránti tiszteletének és nyugodtságának volt köszönhető, hogy nem történtek súlyos sérülések” – írta az Európai Futballszurkolók Egyesületével közös közleményében a két klub.

„A szurkolók időben és pénzben is sokat áldoznak azért, hogy kövessék kedvenceiket Európa szerte, cserébe elvárják, hogy tisztelettel, méltósággal bánjanak velük a mérkőzéseken” – olvasható az állásfoglalásban.

Az UEFA egyelőre nem reagált a panaszra.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Megjelentek az első szurkolók a Dóm-téren – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
1 órája

Hazai pálya kontra zöld-fehér bátorság – érvek a Milan és a Fradi mellett

Európa-liga
4 órája

Nagy Ádám: Bizonyítani szeretnénk a Milan ellen

Európa-liga
5 órája

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
19 órája

A Rennes és az Olympiakosz is megőrizte veretlenségét

Európa-liga
19 órája

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
23 órája

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
Tegnap, 11:16

Corbu Máriusz hívná édesapját: Mit szólsz ehhez a győzelemhez?

Európa-liga
Tegnap, 10:14