El: Helyzet nélkül nyert az ellenfelünk – Hajnal Tamás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.17. 09:13
Hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencváros labdarúgócsapata a Zeljeznicar ellen az Európa-liga második selejtezőkörében. A találkozót követően – a sérülés után visszatérő, a szünetben beálló – Hajnal Tamás nyilatkozott a látottakról és a visszavágóról a Fradi Médiának.
„Egy ilyen mérkőzés után semmiképpen nem lehetünk elégedettek, még akkor sem, ha az első félidőben nekünk voltak meg a lehetőségeink ahhoz, hogy megszerezzük a vezetést és megnyerjük a találkozót – mondta Hajnal Tamás. – Tulajdonképpen lehet azt mondani, hogy helyzet nélkül nyert az ellenfelünk. Jelenleg félidő van, az ellenfél áll jobban, de egyáltalán nem adjuk fel. Úgy megyünk ki hozzájuk, hogy meg akarjuk őket verni, és erre képesek is vagyunk.”
Legfrissebb hírek

Mosolygós Nagy Ádám, Lisztes a levegőben – galéria

Európa-liga
3 perce

Több helyzetet dolgozott ki az FTC az első fél órában – Ferencváros–Viktoria Plzen az El-ben

Európa-liga
11 perce

Az El-ben először kezdő Kováccsal nyert az Alkmaar, Ausztriában ütötte ki a Salzburgot a Milan

Európa-liga
43 perce

Kizárólag a fiatalszabály miatt került be a kapuba Radnóti a Ferencváros Európa-liga-meccsén

Európa-liga
46 perce

Dibusz helyett Radnóti védi az FTC kapuját a Viktoria Plzen ellen – kezdőcsapatok

Európa-liga
1 órája

Corbu Máriusz: Az El-ben a kieséses szakasz a cél, de kellenek a bajnoki győzelmek is

Európa-liga
11 órája

Európa-liga: a plzeniek jól ismerik a Ferencvárost

Európa-liga
Tegnap, 19:00

Videó: Borbély Balázs elérzékenyült a sajtótájékoztatón lapunk kérdésére

Európa-liga
Tegnap, 18:15