Európa-liga: „A Basel elöl impotens, hátul szétszórt”

2012.10.26. 08:35
Címkék
A svájci Blick szerint Murat Yakint elátkozták, amikor az FC Basel vezetőedzője lett, ezt jelzi – hogy a csapat első két kapott gólja öngól volt a regnálása alatt, és mindkét meccset elveszítették. A Videoton teljesítményét nem értékelte külön a lap, amely megállapította: a Basel „támadósora egyelőre impotens, a védelme pedig szétszórt.”

„Murat Yakin nem is számíthatott nehezebb kezdésre a Basel edzőjeként: az első két kapott gól öngól volt, az első két mérkőzését pedig elveszítette a csapattal, amelynek játékosaként legendás lett – írta a Blick.ch. – Azután, hogy korábbi együttese, a Luzern ellen Arlind Ajeti kapus öngóljával kapott ki a bajnokságban, Székesfehérváron az Európa-ligában a Videoton elleni meccs második percében Fabian Schär kotorta be a szélről a saját hálójába a kapu elé rúgott labdát."

„Az első félidőben 10:1 volt a szögletarány a Basel javára, de a Videoton egyetlen lehetősége sokkal többet ért: gól született belőle. A svájci bajnok a 91. percig hiába támadott, csak akkor talált be, így elszenvedte az első vereségét az idei Európa-liga-sorozatban. Yakinnak rengeteg munkája lesz a csapattal, amelynek támadósora egyelőre impotens, a védelme pedig szétszórt" – elemzett a svájci lap.

Legfrissebb hírek

Sallai kezd a Stuttgart ellen, a Sporting a Sahtar vendége lesz – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
2 perce

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
16 perce

NFL: újabb Cowboys-mélypont a sosem látott összeomlás

Amerikai sportok
23 perce

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
43 perce

Kuytre különleges kihívás vár a Fener–Liverpoolon; Sallai Roland kezd a Galatában – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
1 órája

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
1 órája

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
2 órája