El: a Sion-ügyben érintett klubok pénteken egyeztetnek az UEFA-val

2011.10.19. 08:45
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken egyeztetésre hívta az Európa-liga I-csoportjának négy együttesét, hiszen a svájci Sion visszavétele alapjaiban változtathatja meg a versenykiírást.

Amint arról korábban már beszámoltunk, a Siont kizárták az El-ből, mert az UEFA szerint jogosulatlanul játszatott hat futballistát. A Vanczák Vilmos személyében magyar légióst is soraiban tudó klub helyét a skót Celtic foglalhatta el, amelyet a rájátszásban a pályán elért eredménye alapján a svájciak búcsúztattak.Amint arról korábban már beszámoltunk, a Siont kizárták az El-ből, mert az UEFA szerint jogosulatlanul játszatott hat futballistát. A Vanczák Vilmos személyében magyar légióst is soraiban tudó klub helyét a skót Celtic foglalhatta el, amelyet a rájátszásban a pályán elért eredménye alapján a svájciak búcsúztattak.

A Sion fellebbezett az UEFA döntése ellen, majd igazáért polgári bírósághoz fordult, nem eredménytelenül: a svájci Vaud kanton bírósága a Sionnak adott igazat, és az UEFA-t a gárda visszavételére kérte. A végső szót a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) mondja majd ki, de a már versenyben lévő, és két fordulót letudó klubok azt kérték, hogy az ő véleményüket is vegyék figyelembe a rendhagyó program összeállításánál.

Az UEFA hétfőn már közzétette a vészforgatókönyveket arra az esetre, ha a négycsapatosra tervezett csoportkört öt gárdával kell megrendeznie.

Legfrissebb hírek

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
11 perce

Udvardyék elődöntőbe jutottak Csennaiban

Tenisz
17 perce

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
25 perce

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről

Jégkorong
28 perce

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
47 perce

Camara bemutatkozik a Formula–1-ben – Sao Pauló-i Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
47 perce

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

Egyéb egyéni
55 perce

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
1 órája