Európa-liga: a CAS is elutasította Szélesi csapatának fellebbezését

MTI MTIMTI MTI
2011.08.17. 13:16
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) után a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) szintén elutasította a Szélesi Zoltánt is foglalkoztató görög Olympiakosz Volosz fellebbezését, így érvényben maradt a csapat kizárása az Európa-liga idei szezonjából.

A CAS szerdai közleményében jelzi, hogy a Volosznak a mellékbüntetésként kiszabott hároméves nemzetközi eltiltását – amelynek végrehajtását öt évre felfüggesztette az UEFA – később tárgyalja, most gyorsított eljárásban csak a jelenlegi kizárás ügyével foglalkozott, ugyanis csütörtökön már pályára lépnek az érintett csapatok az El-ben.

Az UEFA fegyelmi bizottsága múlt csütörtökön a görögországi bundabotrányban játszott szerepe miatt zárta ki az El-ből az együttest, amely a selejtező harmadik fordulójában a luxemburgi Differdange gárdáját búcsúztatta, s a francia Paris Saint-Germainnel találkozott volna a csoportkörbe jutásról döntő párharcban. Az UEFA a Volosz kizárása után, múlt pénteken úgy döntött, a luxemburgi alakulat csaphat össze a PSG-vel a most csütörtökön és egy héttel később sorra kerülő 4. selejtezőkörben.

Szélesi csapatát július végén a bundabotrány miatt száműzték a görög élvonalból is, ám múlt szerdán a helyi szövetség fellebbviteli bizottsága helyt adott a klub fellebbezésének, és visszavette az együttest a legjobbak közé, igaz, a szezont 10 pont levonással kezdi meg.

Legfrissebb hírek

Videó: negyven éve is 2–0-val kezdte Mexikó az egyenes kieséses szakaszt az Azték Stadionban – a hihetetlen Negrete-gól

Foci vb 2026
11 perce

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával” – exkluzív interjú a brazil mesterrel, aki az egész világ számára elérhetővé tette a vb-trófeát

Foci vb 2026
15 perce

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
31 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
38 perce

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
56 perce

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Mexikó révén először diadalmaskodott a CONCACAF-zóna dél-amerikai csapat ellen az egyenes kiesés szakaszban

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik