El: szervezett a Paks, egy-két erős futballistával - a Hearts edzője

2011.07.23. 14:59
Címkék
Jim Jefferies, a Hearts vezetőedzője szerint szervezett csapat a Paks, és egy-két erős futballistával is rendelkezik. A skótok szakvezetője a Tromsö elleni meccs első kétharmadában nem gondolta volna, hogy a magyar ezüstérmes jut tovább, de ezután már egy teljesen másik együttest látott a pályán.

„A Tromsö volt a mérkőzés esélyese az első meccsen játszott egy egyes döntetlen után, egy óra játék elteltével pedig a norvégok tűntek a jobb csapatnak. A Paks azonban betalált, ami után már teljesen másik magyar csapatot láttam. A kulcs az volt, hogy hamar megszerezte a második gólt is. Ezután már nem volt benne a mérkőzésben, hogy veszíthet" – vélekedett a Paksról Jim Jefferies, a Hearts vezetőedzője.

„Rendkívül szervezett csapat, egy-két erős futballistával. Napjainkban nem számíthatunk könnyű mérkőzésre senki ellen sem Európában, és ezúttal is nagyon nehéz párharcra számítok. Azt tervezem, hogy beszélek Jánossal, mert többet tudhat a magyar futballról és a játékosokról" – tette hozzá a szakember, aki természetesen Balogh János kapusra gondolt, aki 2008 óta szerepel a skót együttesben.

Mint ismert, a Paks az Európa-liga 3. selejtezőkörében a skót Hearts ellen lép pályára.

Legfrissebb hírek

Többszörös orrcsonttörése van a Szolnok kosarasának

Kosárlabda
1 perce

Forbes: Ronaldo a világ legjobban fizetett sportolója, Messi is milliárdos lett

Minden más foci
22 perce

Férfi kézilabda NB I: távozik a Veszprém izlandi szélsője – hivatalos

Kézilabda
29 perce

Szürreális gólt szerzett az Olomoucban Baráth Péter – videó

Légiósok
34 perce

Jégkorong-vb: Svájc–Magyarország

Jégkorong
38 perce

Robbie Keane távozik az FTC kispadjáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
51 perce

A legjobb nyolc között a magyar válogatott a socca Eb-n

Magyar válogatott
51 perce

Egy győzelemre a bronzéremtől az UVSE a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik