Könnyed győzelemmel kezdett a Pool

2010.09.16. 23:08
null
A meccs kulcsmomentuma: egy rántás és Kirjakosz nagy esése (Fotó: Action Images)
Címkék
A Liverpool 4–1-re legyőzte a bukaresti Steauát az Európa-liga K-csoportjának első fordulójában. A „vörösök” első találatát – a liverpooliak első labdaérintéséből – Joe Cole szerezte a 25. másodpercben, de a győzelmet David Ngog duplája és Lucas találata tette fölényessé. A Napoli és az Utrecht nem bírt egymással Nápolyban.

 

LIVERPOOL (angol)–STEAUA (román)

A játéknap leggyorsabb góljával kezdődött a találkozó. A találat Joe Cole nevéhez volt köthető, de nehezen beszélhetünk tudatos támadásépítésről a 25. másodpercben esett gól esetben, hiszen a lövés, amely után a bal alsóban kötött ki a labda, az első liverpooli labdaérintés volt a mérkőzésen!

Addig csupán román lábakon járt a labda, a Steaua védőjének kapushoz passzolt labdáját azonban lefülelte Cole, és 1–0-s előnyhöz juttatta csapatát.

Nem sokáig tartott Roy Hodgson együttesének vezetése, a 13. percben már egyenlített a Steaua. Bogdan Stancu szépen játszott a két védő között induló Cristian Tanase elé, aki lefutotta a hátvédeket, és szépen pörgetett Pepe Reina felett a hálóba. 1–1

A bukarestiek a mélyütés után mind inkább magukra találtak, és egyre veszélyesebb kontrákat vezettek, így szünetben még a vendégek lehettek bosszúsabbak. Hát még a második játékrész elején, amikor Pantelisz Kapetanosz (Steaua) megrántotta honfitársát, Szotiriosz Kirjakoszt, aki – minden bizonnyal a görög összetartás jegyében – hatalmas drámát csapott, és teátrális mozdulattal eldobta magát. A megítélt tizenegyest David Ngog értékesítette. 2–1

A félidő közepén néhány percig átvette az irányítást a Steaua, de nem tudott közel kerülni a kapuhoz, Lucas pedig egy jól eltalált lövéssel eldöntötte a találkozót a 81. percben; a hosszabbításban Ngog okos gurítással tette fölényessé a hazai sikert. A Pool 4–1-s diadallal kezdte az El csoportkörét.

NAPOLI (olasz)–UTRECHT (holland)

Nápolyban meglepően kezdeményezően lépett fel az Utrecht, amely elsősorban az első félidő első és utolsó öt percében volt különösen aktív, de gólt nem sikerült szereznie. A második játékrészben a Napoli előtt adódott több lehetőség, de a nápolyiak sem voltak elég agresszívak, így maradt a gól nélküli döntetlen.

EURÓPA-LIGA
K-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Napoli (olasz)–Utrecht (holland) 0–0

Liverpool (angol)–Steaua (román) 4–1

G: J. Cole (1.), Ngog (56., 90. – az elsőt  11-esből), Lucas (81.), ill. Tanase (13.)

 

Legfrissebb hírek

Már-már zavarta, hogy minden rendben – pályacsúcs lett belőle

Csupasport
10 perce

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
20 perce

NHL: a San Jose Sharksnak sem volt ellenszere Kaprizovra

Amerikai sportok
42 perce

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
59 perce

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
1 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
1 órája

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
1 órája