DVSC: Jókor jött a pofon, a Sampdoria ellen kijönnénk a gödörből - Varga

2010.09.28. 17:29
Címkék
Varga József, a DVSC-TEVA középpályása szerint jókor jött a Siófok elleni pofon (1–4), a Sampdoria elleni idegenbeli Európa-liga-mérkőzésen pedig már kilábalnának a gödörből – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

„Minden csapat rosszul éli meg, ha nem jönnek a sikerek. Az NB I-ben különösen fájó vereségeket szenvedtünk, olyan meccseket is elveszítettünk, amelyeket meg kellett volna nyerni. Sose jön jókor egy hullámvölgy, de még a bajnokság elején vagyunk, nem vagyunk nagy hátrányban, vagyis jókor jött a pofon.

Remélem, összeszedjük magunkat, mindenki lerendezi a fejében a történteket. Ez a csapat, amelyik most a rosszabbik arcát mutatta, képes arra, hogy visszanyerje a formáját, és újra azt játssza, amit megszokhattak tőle. A Sampdoria otthonában nem mi leszünk az esélyesek, ám úgy utazunk el, hogy mindenképpen szeretnénk jól teljesíteni.

Mindenki elégedett lenne, ha helytállna a csapat, bízom abban, hogy sikerül. Nehéz lesz, de remélem, ez lesz az a meccs, amikor a csapat kijön a gödörből, és elindul felfelé” – nyilatkozta Varga a dvsc.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
1 perce

NHL: a San Jose Sharksnak sem volt ellenszere Kaprizovra

Amerikai sportok
22 perce

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
39 perce

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
1 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
1 órája

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
1 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
9 órája