A Fulham menetelése és Gera El-góljai videón

Vágólapra másolva!
2010.05.12. 09:51
null
A Fulham szurkolók hálát adhatnak Gerának a góljaiért (Fotó: Action Images)
Címkék
Több mint 130 éves történetének legnagyobb sikerét érte el a Fulham labdarúgócsapata azzal, hogy a döntőbe jutott az Európa-ligában. Gera Zoltán hat góllal és gólpasszokkal segítette csapatát a hatalmas fegyvertény végrehajtásához. Alábbi összeállításunkban megnézheti videón a magyar légiós legfontosabb megmozdulásait a kupasorozatban.

A Fulham a 2008–2009-es idényben a 7. helyen végzett a Premier League-ben, így a múlt ősszel elindulhatott az Európa-ligában. Gera Zoltán együttese a harmadik selejtezőkörben kapcsolódott be, és könnyedén, két 3–0-s győzelemmel jutott tovább a litván Vetra ellen. A negyedik fordulóban a Gaál Miklóst is a soraiban tudó orosz Amkar Permet múlta felül 3–2-es összesítéssel.

A továbbiakban Geráék a E-csoportban az olasz AS Romával, a svájci Basellel és a bolgár CSZKA Szófiával kerültek szembe.

Az angol sajtóban „Mágikus Magyar”-nak becézett légiósunk a csoportszakasz 5. körében volt először eredményes, és akkor rendkívül fontos gólt szerzett. A londoniaknak nyerniük kellett ahhoz a CSZKA Szófia ellen, hogy életben tartsák továbbjutási reményeiket.

A Fulham a magyar középpályás góljával győzött 1–0-ra, majd az utolsó játéknapon ki-ki meccsen 3–2-re nyert Bázelben. A svájciak voltak kedvezőbb helyzetben, hiszen ők hazai pályán játszottak, és számukra a döntetlen is elég lett volna az üdvösséghez. A Fulham azonban Gera Zoltán találatának is köszönhetően felülkerekedett.

AZ ELSŐ GERA-GÓL AZ EURÓPA-LIGÁBAN
 


 TOVÁBBJUTÁST ÉRŐ TALÁLAT A BASEL ELLEN
 


Gera az előző szezonbeli (és egyben utolsó) UEFA-kupát megnyerő, azaz gyakorlatilag címvédő Sahtar Doneck ellen is kivette a részét a sikerből. A Fulham 2–1-re megverte az ukránokat az Európa-liga legjobb 16 csapata közé jutásért rendezett párharc első mérkőzésén, és a magyar játékos gólt szerzett, valamint gólpasszt adott.

 GÓL A CÍMVÉDŐNEK
 

GÓLPASSZ ZAMORÁNAK
 

GERA-PARÁDÉ A JUVE ELLEN

Az igazi parádé és Gera életének talán legnagyobb meccse a Juventus elleni nyolcaddöntő-visszavágó volt: a Fulham az ő két találatának is köszönhetően búcsúztatta az Európa-ligától a torinóiakat. A londoniak 4–1-re nyertek, és 5–4-es összesítéssel léptek tovább. Nagyban hozzájárult a győzelmükhöz, hogy a találkozón Fabio Cannavarót a 27. percben kiállították: a világbajnok hátvéd visszarántotta a kiugrani készülő Gera Zoltánt, amiért Björn Kuipers játékvezetőtől piros lapot kapott.

 FANTASZTIKUS TELJESÍTMÉNY A JUVE ELLEN
 

ÚJABB GÓLPASSZOK ZAMORÁNAK

A német bajnokcsapat ellen két gólpasszt osztott ki Gera, egyet Londonban, egyet Wolfsburgban. Mindkét esetben Bobby Zamorát hozta helyzetbe a magyar légiós.

 GÓLPASSZ LONDONBAN
 

 GÓLPASSZ WOLFSBURGBAN
 


EL-DÖNTŐT ÉRŐ GÓL

Az elődöntőben újabb német ellenfél következett a Fulham számára, mégpedig az első Európa-liga-döntőnek is otthont adó város együttese, a Hamburger SV. A londoniak hőse ismét Gera Zoltán volt, aki 1–1 után a 76. percben győztes gólt lőtt.

 GYŐZTES GÓL AZ ELŐDÖNTŐBEN
 
 
EURÓPA-LIGA, A FULHAM ÚTJA A DÖNTŐIG
3. SELEJTEZŐKÖR
1. mérkőzés: Vetra (litván)–Fulham 0–3 (Zamora 45., Murphy 57. – 11-esből, Szol Ki Hjon 85.)
Visszavágó: Fulham–Vetra 3–0 (Etuhu 57., A. Johnson 80., 84.)
4. SELEJTEZŐKÖR
1. mérkőzés: Fulham–Amkar Perm (orosz) 3–1 (A. Johnson 4., Dempsey 51., Zamora 75., ill. Grisin 77.)
Visszavágó: Amkar Perm–Fulham (angol) 1–0 (Kucsev 90.) 
CSOPORTKÖR
1. CSZKA Szófia (bolgár)–Fulham 1–1 (Platini 62., ill. D. Kamara 65.)
2. FulhamBasel (svájci) 1–0 (Murphy 57.)
3. FulhamAS Roma (olasz) 1–1 (Hangeland 24., ill. Andreolli 93.)
4. AS RomaFulham 2–1 (Riise 69., Okaka Chuka 76., ill. Kamara 19. – 11-esből)
5. Fulham–CSZKA Szófia 1–0 (Gera 15.)
6. Basel–Fulham 2–3 (Frei 63. – 11-esből, Streller 87., ill. Zamora 41., 45., Gera 77.)
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
1. mérkőzés: Fulham–Sahtar Doneck (ukrán) 2–1 (Gera 3., Zamora 63., ill. Luiz Adriano 33.)
Visszavágó: Sahtar Doneck–Fulham (angol) 1–1 (Jádson 69., ill. Hangeland 33.)
NYOLCADDÖNTŐ
1. mérkőzés: Juventus (olasz)–Fulham 3–1 (Legrottaglie 9., Zebina 25., Trezeguet 45., ill. Etuhu 36.)
Visszavágó: Fulham–Juventus 4–1 (Zamora 9., Gera 39., 49. – a másodikat 11-esből, Dempsey 82., ill. Trezeguet 2.)
NEGYEDDÖNTŐ
1. mérkőzés: Fulham–Wolfsburg (német)  2–1 (Zamora 59., Duff 63., ill. Madlung 89.)
Visszavágó: Wolfsburg–Fulham 0–1 (Zamora 1.)
ELŐDÖNTŐ
1. mérkőzés: Hamburger SV (német)–Fulham 0–0
Visszavágó: Fulham–Hamburger SV 2–1 (Davies 69., Gera 76., ill. Petric 22.)
 
 
Legfrissebb hírek

Armand Duplantis győzött az európai hírügynökségek szavazásán

Atlétika
33 perce

Haaland Mikulásnak öltözött, Szalah is boldog karácsonyt kívánt – fotók

Minden más foci
56 perce

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
1 órája

Török bundabotrány: újabb 26 embert letartóztattak

Minden más foci
2 órája

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
2 órája

„A természetem kubai, a szívem magyar” – Navarrete József hatvanéves

Egyéb egyéni
2 órája

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
3 órája

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik