M. P.
2023.03.20 09:17 Frissítve: 2023.03.21 16:49

Vívás: nehéz, de sikeres örökség – nyolcvanesztendős Kovács Tamás

Legsikeresebb szövetségi kapitányunk vívásban Kovács Tamás, olimpiákon 10, világbajnokságokon 40 érmet szereztek a versenyzői, ám a páston is jeleskedett, kétszeres olimpiai bronzérmes (1968, 1972) és egyszeres világbajnok (1973) csapatban.

Igazi vívódinasztia tagja Kovács Tamás, édesapja és bátyja is kiemelkedő sportsikereket ért el (FOTÓ: VASASSC.HU)


NEHÉZ ÖRÖKSÉGET CIPELT a ma 80 éves Kovács Tamás, hiszen édesapja, Kovács Pál hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok. Ráadásul fiainak (a hetvenévesen 2010-ben elhunyt Attila is kétszeres világbajnok volt) legfeljebb taktikában adott tanácsot, azt nem adta (adhatta?) át, ami a kezében volt. Egyébként is visszafogott egyéniség volt, még úgy is, hogy e sorok íróját – dicsekszem kicsit – a legendás, Bárczy István utcai Quint eszpresszó tulajdonosaként, lelkeként többször figyelmeztette, hogy komoly ember nem issza a kávét tejjel.

Esetünkben viszont fontosabb, hogy Tamás fia, amit tudott kihozott a pályafutásából. Egy évtizeden át (1967–1977) volt válogatott, ám közben tanult, a közgazdaság-tudományi egyetem pénzügyi szakán diplomázott, s mellette versenybíróként is jeleskedett.

Mert nem volt, nem lehetett a tudománynak olyan ága, amelyik eltántoríthatta volna a vívástól. Miközben szakedzői diplomát is szerzett, főtitkárként (1981–1986), szövetségi kapitányként (1987–2000) és technikai igazgatóként (2001–2006) szolgálta a sportágat. Talán lehetek annyira szubjektív, hogy a leginkább bennem maradó 1988-as szöuli olimpia kardcsapatdöntőjét idézem fel, amikor 28 év után lett aranyérmes Magyarország. Azt talán mondanom sem kell, hogy 1960-ban (Delneky Gábor, Gerevich Aladár, Horváth Zoltán, Kárpáti Rudolf és Mendelényi Tamás társaságában) édesapja is olimpiai bajnokként ünnepelt.

Tehát 1988, Szöul... A szovjet csapat 8:4-re vezetett, innen lett 8:8 a vége, és találataránnyal olimpiai bajnoki cím. Gedővári Imre Andrej Alsan bevitt utolsó találata is felejthetetlen, főként ahogy a zsűrit hallgatva egyre gyorsabban járja győzelmi táncát a páston.

A nagy ünneplésben (Gedővári mellett Bujdosó Imre, Csongrádi László, Nébald György és Szabó Bence volt a csapat tagja) megkérdezték Kovács Tamást, hogy 4:8-nál hitt-e a győzelemben. „Nem a végső győzelmen gondolkodtam, hanem azon, hogy mindegyik mérkőzésünket megnyerhetjük. Az viszont a fejemben volt, hogy a sok 5:4-es eredmény miatt még minden lehetséges” – mondta.
Mindez ünnepi emlékezésnek is megfelel, az pedig legyen a ráadás, hogy 1987-ben az ő kapitánysága alatt lettek világbajnokok a női tőrözők (Jánosi Zsuzsa, Kovács Edit, Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsuzsa, Tuschák Katalin) – 14 esztendő után.

 

2023.06.04 17:58:42

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. És hogy milyen edző volt, az egy hete 79 éves korában elhunyt korábbi kiváló öttusázó, vízilabdázó Bodnár János? Sportágtól függetlenül, íme rá egy jellemző mondat: „Ars poeticám nincs, mert az alapvetés, hogy nem csupán versenyzőt, embert is kell faragnom a tanítványaimból.”

2023.06.03 23:04:45

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszkén vállalja a klub iránti szeretetét, lassan egy éve pedig már hivatalosan is tesz, tehet a Lokiért.

2023.06.03 22:20:18

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ez a publicisztika nem Suhajda Szilárdról, hanem a halálát övező reakciókról, a szokás szerint kettészakadt közhangulatról, a szinte kizárólag „féloldalas” gondolkodásról és véleményekről szól. Ezért vártam vele ennyit. Hiszen nem az a kérdés, kinek van igaza, hanem az, miért akarunk megint igazságot hirdetni olyan ügyben, amelyben egyetlen, objektív, osztatlan igazság nincs, nem is lehet.

2023.05.30 17:00:59

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszke rá, hogy harmadik olimpiai bajnoki címének megszerzése után megszólaltathatta Szilágyi Áront.