Tokió 2020: közel kétbillió forintjába kerülne Japánnak a halasztás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.23. 16:42
Szakértők szerint Japánnak 670 milliárd jenbe (1.9 billió forint) kerülne a nyári tokiói olimpia és paralimpia elhalasztása a koronavírus-járvány miatt.

A számítást Makino Junicsi, az SMBC Nikko Securities nevű brókercég vezető közgazdásza tette közzé, míg a Kanszai Egyetem nyugalmazott professzora, Mijamoto Kacuhiro 640.8 milliárd jennel hozzávetőleg hasonló eredményre jutott.

SZAVAZÁS

Megrendezik 2020-ban Tokióban a nyári olimpiát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és Abe Sinzo japán miniszterelnök korábban kijelentette, hogy az ötkarikás játékok teljes törlése nincs napirenden, de erről is születtek már számítások: ez Makino szerint 7.8, míg Mijamoto szerint 4.5 billió jenbe kerülne a házigazdáknak.

A szervezőbizottság hétfői sajtótájékoztatóján jelezte, hogy kész egy későbbi időpontban megrendezni az olimpiát, és a kormányfő is beismerte, hogy elképzelhető, a multisport-esemény nem az eddigi tervek szerint zajlik majd le.

Vasárnap a NOB bejelentette, hogy négy héten belül döntés születik a tokiói játékok esetleges elhalasztásáról. Az olimpia az eredeti elképzelések szerint július 24-től augusztus 9-ig, míg a paralimpia augusztus 25-től szeptember 6-ig tart(ana).

Legfrissebb hírek

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
20 órája

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25
Ezek is érdekelhetik