Tamás Gáspár Miklós biztatása az újjászülető Nemzeti Sportnak

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2023.01.17. 21:09
„Hallottam, hogy Nemzeti Sport lesznek, ehhez gratulálok, nagyon örülök” – köszöntötte a régi nevét visszanyerő sportnapilapot Tamás Gáspár Miklós a rendszerváltás időszakában. A napokban elhunyt filozófus és közíró elmondása szerint egy időben aktívan teniszezett és sakkozott, sporttal ápolt kapcsolatát mégis inkább a hűvös távolságtartás és a bizalmatlanság jellemezte. A futballt nagy ívben kerülte, sőt némely írásában igencsak megvetően szólt róla, a 2012-es horvát–magyar Európa-bajnoki pályázat kampányához mégis csatlakozott. Megpróbáltuk felfejteni TGM életének és munkásságának vékony, szakadozó, ám kétségtelenül figyelmet ébresztő sportszálait.

Nyilatkozott-e valaha a Nemzeti Sportnak Tamás Gáspár Miklós?

Az elismert filozófus, közíró 74 évesen, vasárnap bekövetkezett halála nyomán megpróbáltunk végére járni a kérdésnek, amelyre nem is olyan egyértelmű a válasz, mint talán elsőre hinnénk: bár a Kolozsváron született gondolkodó életének és munkásságának sportvonatkozásairól nem sokat tudni, a sportnapilapban évtizedek óta érvényes gyakorlat, hogy időről időre interjúk jelennek meg sporttól látszólag távoli területek, például a kulturális vagy tudományos élet jeles képviselőivel. Nem lepődtünk volna meg hát azon, ha az archívumban rábukkanunk egy régi, elfeledett TGM-interjúra – ilyen szövegkincsnek azonban nem maradt nyoma. Pontosabban egy bekezdésnyi nyilatkozat mégis megőrződött tőle a sportújságban, mégpedig egy politikai és sajtótörténeti szempontból is igen érzékeny időből: a rendszerváltás lázas és forrongó, reményekkel teli korszakában, az 1990-es országgyűlési választás közeledtével a sportlap körkérdést intézett politikusokhoz, megszólítva mások mellett Budapest 14. választókerületének képviselőjét, Tamás Gáspár Miklóst is. A téma a sport általános helyzete és a labdarúgó NB I közelgő tavaszi nyitánya mellett a sportlap névváltoztatása volt: az 1990. március 1-jén kiadott szám fejlécén a korábbi Népsport cím helyett újra az 1945 előtt használt Nemzeti Sport szerepelt, a folytonosságot jelző átmeneti betoldással, Nemzeti Népsport formában. (Érdekesség, hogy az ünnepi lapszámban a korabeli szerkesztőség teljes gárdáját bemutatták arcképes tablón, közülük néhányan – Mravik Gusztáv, Rochy Zoltán, Skrapits László és Szűcs Miklós – ma is a Nemzeti Sport szerkesztőségének tagjai). És hogy mit mondott az akkori ellenzék meghatározó alakja az újjászülető sportújságnak?„Tudom, hogy szeretnem kellene a sportot, de sajnos nem sportolok már nagyon régen, s ezt, bevallom, meg is érzem. Néhanapján a teniszversenyeket megnézem, már csak azért is, mert valamikor magam is játszottam ezt a gyönyörű sportot. Titkos vágyam az, hogy valamikor újrakezdem, mert érzem, hogy mindazt, amit csinálok, energiával, szenvedéllyel már nem bírom, ehhez erősebbnek kellene lennem. Hallottam, hogy Nemzeti Sport lesznek, ehhez gratulálok, nagyon örülök.”

Mellette megszólalt mások mellett Szűrös Mátyás köztársasági elnök, Horn Gyula külügyminiszter, Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes és Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész, képviselőjelölt is, mindegyikükről kiderült, így vagy úgy, de közük van a sporthoz. Két évvel később aztán Tamás Gáspár Miklós sportos előéletéről egy nyilvános beszélgetés során többet is megtudhatott a közönség, a hallottak alapján azonban aligha kaptak kedvet a játékhoz, különösen nem a sakkhoz. A Jókai Klubban rendezett, Rajk Lászlóval közös interjút leadta a Petőfi Rádió, majd a Köztársaság című folyóirat írásban is közölte, rögtön az írás elején a sportot firtató kérdés-választ idézve.

„Volt egy olyan korszaka az életemnek, amikor majdnem elzüllöttem a sakk révén. Aki nem sakkozik igazán komolyan, az nem tudja, hogy ez milyen mákony. Teljesen bele lehet veszni, teljesen független az ember tehetségétől. Próbáltam különféle elvonókúrákat alkalmazni magammal szemben, és sokkal mélyebb verembe estem, a sakkfeladványokéba. Ott nincs egy másik ember. Éppen ezért a sakkozásban vannak egészen különös ismerőseim. Mély és morbid viszonyom van Laskerrel, Capablancával meg Botvinnikkel, akinek meg kellett volna a feladványait fejteni. Nagyon nehéz volt belőle megszabadulni. Ez kétségkívül a züllés legintellektuálisabb módja. Semmiről sem szól, semmire nem jó, mégis teljesen ellenállhatatlan, mazochisztikus borzadály. Azt hiszem, sokkal veszélyesebb, mint a foci. A foci a szurkolókra veszélyes, a sakk a sakkozókra veszélyes. Nem lehet egyetlen sportban sem olyan elmondhatatlan jellemszörnyetegekkel találkozni, mint a sakkban. Borzongással emlékszem vissza arra, hogy majdnem alámerültem a világába, s még ráadásul sikerem se lett volna benne, mert nem voltam annyira tehetséges.”

Fotó: Népszabadság
Fotó: Népszabadság

 

A maga idejében nagy felzúdulást keltett Tamás Gáspár Miklós labdarúgásra tett sarkos megjegyzése, a Torgyán Józsefet mint jelenséget értelmező, 2001-es Magyar Hírlap-cikkében így fogalmazott (Az antitorgyánizmus nyomora, 2001. február 24.): „A Fradi elnöke mert lenni az a pocakos nímand, aki a focit legföljebb Szepesitől hallotta, míg a valódi új rablólovagok és keresztapák maguk játsszák a futballt, ezt a gonosz, hülye és unalmas játékot, amelynek a rajongóiból kerül ki ma a legvéresebb militáns csőcselék.”

A szókimondó filozófus különutas véleményével akkor többen vitába szálltak, a futballt illető nézeteit nem osztotta sem Havas Henrik (A magyar értelmiség tudathasadása, Magyar Hírlap, 2001. március 19.), sem Bozóki András (Rossi Mexikóban, Magyar Hírlap, 2001. március 21.) sem M. Nagy Miklós (Lehet-e írni a futballról?, Nagyvilág, 2001/8.). A József Attila-díjas író, műfordító, szerkesztő árnyalt és elgondolkodtató, a futball értelmiségi kontextusát elemző tanulmányából érdemes itt hosszabban is idézni: „Mi sem lenne egyszerűbb, mint TGM vagy éppen JLB (Borges) véleményével (aki szerint a futball kitalálása egyike azoknak a bűntetteknek, amiket joggal róhatnánk fel Angliának) szembeállítani, teszem azt, Albert Camus-ét, aki azt írta egyszer, hogy amit az emberi erkölcsről tud, azt csakis és kizárólag a futballon keresztül tanulta meg (kapus volt a Racing Universitaire de Arges csapatában). Vagy a színház Francis Bacon-i bálványaiból kibontakozva (végül is mit érdekli a futballszurkolót Borges vagy Camus véleménye?) beszélhetnék arról az ízig-vérig esztétikai ősélményről, amely, gondolom, minden futballfüggő ember életét meghatározza (s önmagában cáfol minden olyan elméletet, amely a futballban csak stilizált, szimulakrumként funkcionáló csatát vagy vadászatot lát), a zöld gyep és a színes mezek csodájáról, amikor először látja az ember, s rádöbben (képzeljünk most el egy pillanatra egy szürke, szénporszagú bányavárost, pörköltszagú bérházakat, a kocsmák utcára burjánzó páfrányait, az ablakokból hol itt, hol ott kicsattanó veszekedést), hogy a világban mégiscsak létezik szépség. És hogy vannak hősök is: Horváth Csarni például, a Várpalotai Bányász egykori középcsatára, aki a tizenhatosról egyszer – valamikor a hetvenes évek közepén – olyan gólt rúgott hátrahúzásból, amilyet talán Pelé is csak egyet vagy kettőt egész pályafutása alatt.”

 

Az előzmények tükrében meglepő fordulatnak számított, hogy a 2012-es horvát–magyar közös labdarúgó Európa-bajnoki pályázathoz Tamás Gáspár Miklós is nevét adta, sőt, a társadalmi összefogást érzékeltető, a közélet számos szereplőjét felvonultató 2006-os, arcképes hirdetésben (Torgyán Józseffel egy sorban, Szirtes Tamás és Tarlós István között) még rövid biztató üzenettel is szolgált: „Tudom, hogy mindenki szereti a focit. Kívánom, hogy mindenki jól szórakozzon. 2012-ben. Eb-n. Itt.” Hogy volt-e irónia a tömör megszólalás mögött, egyértelmű bizonyíték híján legfeljebb találgathatjuk, sejtésünk mindenesetre lehet. Főként annak tükrében, hogy három évvel korábban az Élet és Irodalomban megjelent publicisztikája (A háborúnak vége, 2003. május 2.) még a 2001-es futballértelmezést erősítette meg egy hasonlat révén: „A mai liberális demokrácia a világ viszonylag jómódú részén uralgó rendszer. Többpártrendszer, választások, szabad sajtó, civil társadalom, miegymás. Ezt egységes rendszernek nézni azonban elég különös. Épp olyan, mint abból, hogy az MLSz elfogadja a labdarúgás nemzetközi szabályait, arra következtetni, hogy a magyar focibajnokság épp olyan, mint a brazil, az angol vagy az olasz. Amin könnyű átlátni olyan érdektelen és lényegtelen, unalmas és fölösleges jelenségek esetén, mint a futball, nehézségeket jelent a politikában.”

Vonzalma az elmúlt években sem mélyült el a labdarúgás iránt, a távolságtartásában következetes maradt. Amikor 2021-ben a Főtér.ro erdélyi portál rendhagyó videóinterjúban bizonyos hívószavakat dobott fel neki, a „futball” kifejezésre ezt mondta: „Arról nem tudok semmit”. Majd következett az „Isten” szó, és Tamás Gáspár Miklós felelete: „Arról kicsit többet”. Összecseng a kolozsvári megszólalás a Hír Tv-nek adott 2018-as politikai interjúval, amelynek szokatlan közjátékára akkor sokan felkapták a fejüket. A világ dolgaiban olyannyira tájékozott filozófus talán némileg rá is játszott sportbéli tudatlanságára, mindenesetre a világbajnoki döntő előtt néhány nappal egy elejtett megjegyzésben úgy fogalmazott, „Van valami focibajnokság, nem tudom pontosan micsoda, nem is érdekes”, majd Kálmán Olga riporter csodálkozó közbevetésére a vb-vel kapcsolatban hozzátette: „Kit érdekel? Komoly ember nem néz hivatásos sportot.”

Az állítással itt nem érdemes vitatkozni, már csak Tamás Gáspár Miklós iránti tiszteletből sem. A kérdés megítélése viszont jó alkalom a szabad véleményformálás gyakorlására, hiszen éppen ő írta a Beszélő egyik 1983-as számában: „Senki helyett nem lehet szabadnak lenni”.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik