Sakk: beperelte a Netflixet a legendás világbajnok

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.09.17. 18:20
null
Nona Gaprindasvili, minden idők egyik legjobb sakkozónője (Fotó: Getty Images)
Becsületsértésért ötmillió dolláros kártérítésre perelte be a Netflixet Nona Gaprindasvili grúz női sakkvilágbajnok, aki szerint a streamingszolgáltató A vezércsel című sorozatban rossz hírben tünteti fel őt.

 

A 80 éves sakklegenda a sorozat utolsó részében elhangzottakat kifogásolja, amelyben azt állítják róla, hogy női bajnokként „soha nem játszott férfiak ellen”.

Egy Los Angeles-i szövetségi bíróságon Gaprindasvili nevében benyújtott kereset úgy véli, ez a megjegyzés „kisebbíti eredményeit több millió néző előtt”, ügyvédei szerint pedig „téves és szexista”.
A kereset szerint az ötszörös sakkvilágbajnok „volt az első nő a történelemben, aki megszerezte a nemzetközi sakknagymesteri címet férfiak között".

Gaprindasvili legalább 59-szer játszott férfi sakkozók ellen 1968-ig, amikor a sorozat ezen része játszódik – olvasható a keresetben.

A Netflix az amerikai média szerint „határozottan meg fogja védeni” az igazát. „Hisszük, hogy az ügy nem kerül tárgyalásra” – idézték a streamingszolgáltató szóvivőjét.

A Vezércsel Walter Tevis 1983-ban megjelent regényére épül, amely egy fiatal árva, Beth Harmon történetét meséli el, aki a hidegháború idején sakkvilágbajnok lesz. A sorozat idén két Golden Globe-díjat is nyert és 18 Emmy-díjra jelölték, utóbbiakat a hét végén fogják kihirdetni.

Gaprindasvili ügyvédjei szerint a 2020. október óta futó sorozat rontotta a sakklegenda hírnevét és azt akarják, hogy ezt a mondatot vegyék ki a sorozatból. A kereset szerint a sorozat folyamatosan „jóvátehetetlen kárt okoz” Gaprindasvilinek, aki még játszik szenior sakkversenyeken.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik