Sakk: a világbajnok nem ismerte a szabályt, kínos vereség - videó

Vágólapra másolva!
2015.06.17. 10:10
Nem mindennapi körülmények között veszítette el mérkőzését Magnus Carlsen a norvégiai Stavangerben kedden kezdődött szupertornán. A világbajnok norvég sakkozóval teljesen nyert állásban közölte a versenybíró, hogy veszített...

Carlsen az első fordulóban a korábbi világbajnokkal, a bolgár Veszelin Topalovval játszott. A norvég világelső nehéz partiban teljesen nyert állást ért el. Hosszú küzdelem végén már csak a végső „döfést” kellett volna bevinnie, amikor a 61. lépés előtt a versenybíró mellé sétált, és közölte vele, hogy elveszítette a játszmát, tehát Topalové a pont.

Kiderült, hogy Carlsen gondolkodási ideje lejárt. A szupertornákon bevett gyakorlat, hogy a 60. lépés megtétele után plusz 15 perc gondolkodási időt kapnak a játékosok. Ám a mostani tornán ez nem szerepelt a kiírásban, s erről a versenybíró tájékoztatta is a résztvevőket a forduló kezdete előtt. Csakhogy Carlsen ezt nem hallhatta, mert – a chessbase.com beszámolója szerint – késve érkezett meg a terembe!

Így fordulhatott elő, hogy a világbajnok és világelső Carlsen hazai közönség előtt kínos vereséggel kezdte meg az elképesztően erős mezőnyt felvonultató tornát.

A Carlsen–Topalov játszma vége (3:20-nál közlik Carlsennel, hogy veszített)

SAKK, SZUPERTORNA, STAVANGER
Átlagértékszám: 2782, XXII. kategória. 1. forduló

Giri (holland, 2773)–Griscsuk (orosz, 2781) 1:0
Anand (indiai, 2804)–Caruana (olasz, 2805) döntetlen
Carlsen (norvég, 2876)–Topalov (bolgár, 2798) 0:1
Nakamura (amerikai, 2802)–Hammer (norvég, 2677) 1:0
Vachier-Lagrave (francia, 2723)–Aronjan (örmény, 2780) 1:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik