Rg-vb: Pigniczki 14., Dina Averina történelmet írt

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.10.30. 14:24
null
Dina Averina történelmet írt (Fotó: AFP)
Pigniczki Fanni négy riválist megelőzve a 14. helyen zárta az összetett döntőjét szombaton a Kitakjusuban zajló ritmikusgimnasztika-világbajnokságon, míg Dina Averina sporttörténelmet írt.

Az MTK sportolója a 14. helyen jutott be a 18-as fináléba, amelyben 90.450 pontot gyűjtött és megőrizte pozícióját.

Az olimpiai ezüstérmes Dina Averina sporttörténelmet írt, mivel 2017, 2018 és 2019 után – a sportág történetében először – sorozatban negyedik vb-címét gyűjtötte be az egyéni összetett versenyben. A pályafutása 22. vb-aranyát nyerő 23 éves orosz mögött másodikként a fehérorosz Alina Harnaszko, harmadikként pedig Averina ikertestvére, Arina végzett.

„Nagyon jól éreztem magamat a versenyen, sokkal kevésbé izgultam, mint a selejtezők alkalmával, amiben sokat segített, hogy remek szurkolótábor jött össze. Sajnálom a rontást a buzogánnyal, ezt leszámítva elégedett vagyok” – idézi a magyar szövetség (MRGSZ) sajtóközleménye Pigniczki Fannit.
Hozzátette, már a fináléba jutás is hihetetlen érzés volt számára, ezért az volt a célja, hogy szépen fejezze be a versenyt.

„Bár szeretek versenyezni, de azt hiszem, jó tesz majd, hogy egy ideig nem lesz versenyem, kicsit fel is szabadultam, hogy lezártuk ezt a hosszú évet” – nyilatkozta a tokiói olimpikon.

Pigniczki edzője, Gelle Noémi úgy értékelt: tanítványa egészen kiválóan teljesített, jó versenyt és jó évet zárt. Hozzátette, a kitűzött célt már a döntőbe jutással teljesítették, a 14. helyezést pedig szép eredménynek nevezte.

„Büszke vagyok Fannira, hogy az év utolsó versenyén ilyen szépen, összeszedetten tornázott, és remek gyakorlatokat mutatott be. Jövőre újabb ciklus indul, szabályváltoztatásokkal, szóval ilyen formában is szép zárása volt az évnek ez a mostani” – vélekedett.

Deutsch-Lazsányi Erika, az MRGSZ technikai bizottságának elnöke örömét fejezte ki, hogy sikerült elvégezniük a tervezett munkát, és bizonyítani tudták, hogy be lehet kerülni a világ legjobb 15 ritmikus gimnasztikázója közé.

„A nemzetközi technikai bizottság is gratulált, technikás, jó versenyzőnek tartják Fannit, jó koreográfiákkal. Nagyon büszke vagyok rá és az őt felkészítő teljes csapatra” – jelentette ki.

A magyar küldöttség számára véget ért a világbajnokság, mivel vasárnap az együttes kéziszercsapatok szerenkénti döntőit rendezik, de oda a magyar válogatott nem jutott be.

RITMIKUS GIMNASZTIKA
VILÁGBAJNOKSÁG
EGYÉNI ÖSSZETETT

1. Dina Averina (Orosz csapat) 108.400 pont (karika: 28.000, labda: 28.250, buzogány: 28.700, szalag: 23.450)
2. Alina Harnaszko (Fehéroroszország) 105.300 (27.150, 27.900, 27.400, 22.850)
3. Arina Averina (Orosz csapat) 103.200 (24.150, 28.050, 27.450, 23.550)
…14. Pigniczki Fanni 90.450 (23.400, 24.200, 21.900, 20.950)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik